Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Gyulán is új óriásvágóhíd épülhet Lázár János ígérete szerint, amely a Csányi Sándor agrárbirodalma számára Mohácson készülő élőállat-feldolgozóval is versenyre kelhet – írta a Figyelő.
Egy új, helyi gigaberuházással kaphatna erőre Gyulán az önkormányzat i tulajdonba került húsfeldolgozás – közölte a Figyelő szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter egy szűkebb körű megbeszélésen, amelyet a gyulai Almásy-kastély és látogatóközpont napokban tartott átadóünnepsége után tartottak.
A 17-20 milliárd forintosra taksált projekt részeként egy nem kevesebb mint évi egymillió állat feldolgozására képes vágóhíd épülne, és egyben új helyre költözne, megújulna az emblematikus kolbászüzem is.
A terv a lap szerint nem új, a Miniszterelnökség számára egy külső tanácsadó korábban már készített egy 35 milliárd forintosra taksált, több nagy húsüzemet integráló – állami keretek között megvalósítandó – monstre projektvázlatot.
Ebben a hajdan a szlovák Penta Group-tulajdonú Debreceni Csoport Húsipari Kft. 2011-ben bezárt debreceni üzeme feltámasztása is szerepelt. A Figyelő szerint ez utóbbit Kósa Lajos akkori polgármester és Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter is szorgalmazta.
Kósa Lajos öt évvel ezelőtt meg is ígérte, hogy „megmenekül a húsipar Debrecenben... a gyártást újraindítjuk, és ezzel megmenekül a mintegy 300 munkahely”, de ebből nem lett semmi.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.