Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Csaknem négyszeres negyedéves profitnövekedést ért el a kontinens legnagyobb távközlési vállalata.
A Deutsche Telekom (DT) csaknem megnégyszerezte adózott eredményét az első negyedévben, amihez elsősorban egy brit távközlési vegyes vállalkozásban lévő részesedésének eladásából származó egyszeri tétel járult hozzá. Európa legnagyobb távközlési vállalata, a Magyar Telekom főrészvényese szerdán azt közölte, hogy a konszern adózott eredménye 3,13 milliárd euróra ugrott a március végével záródott három hónapban az egy évvel korábbi 787 millió euróról.
Ez jócskán felülmúlta a Dow Jones által megkérdezett elemzők várakozásának az átlagában szerepelt 789 millió eurót. A profit tartalmazza azt a 2,5 milliárd eurót, amennyiért a DT januárban eladta a francia Orange céggel közösen működtetett EE brit mobilszolgáltatóban lévő részesedését a BT Group távközlési vállalatnak.
Deutsche Telekom negyedéves bevétele 4,7 százalékkal 17,63 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbi 16,84 milliárd euróról. Elemzők kisebb, 17,57 milliárd eurós bevételt vártak. A kamatfizetés, adózás, értékcsökkenés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) 5,15 milliárd euró volt, 13 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és szintén felülmúlta a szakértői várakozásokban szerepelt 5,10 milliárd eurót.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.