Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Amikor a BKV kiebrudalta a Simicska Lajoshoz köthető Metropolt, azzal érvelt, hogy a területet mostantól pályáztatják. Na, ezt mostanra el is felejtették, mert júniustól Habonyék új napilapja, az állami hirdetésekből működtethető napi Lokál simán megkapja azt – írja a Népszabadság.
A Modern Media Group (MMG) legfrissebb kreálmánya, a tervek szerint 150 ezres példányszámú Lokál a hírek szerint június 6-án jelenik me. A napilapot a tervek szerint a főváros legforgalmasabb tömegközlekedési csomópontjain egyenesen az olvasók kezébe nyomják majd – írja a Népszabadság, meg azt is, hogy a lap minimális működési költsége aligha lesz kevesebb másfél milliárdnál évente, amit az állami hirdetésekből fedeznének.
Az MMG Habony Árpád és Győri Tibor közös médiacége, és a jelek szerint simán befutó lett a BKV-nál (a cég azt írta a lap érdeklődésére, hogy ezt a piacot nem kell meghirdetnie, az MMG jelentkezett érte, a Metropol pedig, mely az előző 17 évben jó ügyfélnek bizonyult, nem tudott velük megegyezni), és ez lehet a MÁV-nál és a Volánnál is, habár előbbi közölte: még tárgyalnak az ügyben, utóbbi pedig egyelőre nem reagált a Népszabadság megkeresésére.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.