szerző:
hvg.hu

A névadó szponzor a Telekom lesz.

Miután a hétvégén újra bajnoki címet szerzett az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata, hétfőn sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a következő szezonban már a Telekom lesz a Bajnokok Ligája négyes döntőjére készülő csapat névadó szponzora – olvasható a klub honlapján.

A klub vezetőségében és a névadó szponzorok terén még tavaly kezdődtek a változások: először az MKB Bank szállt ki a profi klub mögül, és vált névadó szponzorból egyszerű utánpótlástámogatóvá, később pedig Fonyó Károly, a Simicska Lajossal különösen jó viszonyban lévő üzletember lemondott az MKB Veszprém Kézilabda Zrt.-ben betöltött elnöki posztról, valamint az igazgatósági tagságáról. Aztán a klub támogatója lett az Orbán Viktorral nagyon szoros kapcsolatokat ápoló milliárdos, Mészáros Lőrinc egyik cége is.

A klub a sajtótájékoztatón még azt is bejelentette, hogy leszerződtették a szegediek egyik legjobbját, a magyar válogatott erősségét, Ancsin Gábort. A játékos szerződése három évre szól, és a huszonhetes számú mezben fog szerepelni új klubjában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Felszámolták a Magyarországnak milliárdos kárt okozó nemzetközi bűnszervezetet

Felszámolták a Magyarországnak milliárdos kárt okozó nemzetközi bűnszervezetet

1956-ról beszél a nemzeti ünnepen a nagy visszatérő Petrasovits Anna

1956-ról beszél a nemzeti ünnepen a nagy visszatérő Petrasovits Anna

Elutasították a Baranyi Krisztina polgármesterségét támadó beadványt

Elutasították a Baranyi Krisztina polgármesterségét támadó beadványt

Orosz hackerek iráni álcába bújva támadták 20 ország szervezeteit

Orosz hackerek iráni álcába bújva támadták 20 ország szervezeteit

Mi értelme van olyan könyvet írni, amit csak 100 év múlva olvashatunk el? – Knausgård megmondja

Mi értelme van olyan könyvet írni, amit csak 100 év múlva olvashatunk el? – Knausgård megmondja

Döntöttek: Pikó is marad polgármester

Döntöttek: Pikó is marad polgármester