Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Az Európai Bizottság javaslatot nyújtott be az elektronikus kereskedelem ösztönzésére. Véget kell vetni például annak a gyakorlatnak, hogy a posták nyerészkednek az adás-vételeken.
Javaslatot nyújtott be az elektronikus kereskedelem ösztönzésére szerdán az Európai Bizottság, a tervezet célja, hogy az Európai Unió országaiban megkönnyítsék az áruk és szolgáltatások értékesítését, illetve vásárlását az interneten. A digitális egységes piacra vonatkozó stratégia keretében benyújtott terv a területi alapú tartalomkorlátozás elleni fellépésen, a tagállamok közti csomagküldés hatékonyabbá tételén, valamint a díjszabás csökkentésén és a vásárlói bizalom növelésén alapul. Utóbbit a jelenleginél magasabb fokú védelem biztosításával, illetve a szabályok jobb érvényre juttatásával kívánja elérni a brüsszeli testület.
Az indokolatlan területi alapú forgalomkorlátozás, és az állampolgárság, lakóhely vagy székhely alapján történő megkülönböztetés elleni fellépés legfőbb célja a hátrányos megkülönböztetés megszüntetése. Az új szabályok révén mind a fogyasztók, mind a kereskedők számára növekedni fog a jogbiztonság, hiszen egyértelműbbé válik, mely kereskedelmi módszerek megengedettek, és melyek nem – közölte a bizottság. A javaslatcsomag a várakozások szerint emellett növelni fogja a határokon átívelő csomagküldés árának átláthatóságát és a vonatkozó szabályok felügyeletét, így ezen szolgáltatások megfizethetőbbé válnak a fogyasztók és a kiskereskedők számára, és könnyebb lesz visszaküldeniük adott esetben az árut, akár elszigetelt, távoli térségekből is.
Az Európai Bizottság szerint meglehetősen problémás a jelenlegi gyakorlat, amelynek értelmében a postai szolgáltatók gyakran ötször olyan magas díjat szabnak ki egy másik tagállamba feladott csomag kézbesítéséért, mint a belföldi csomagküldésért, miközben a tényleges költségek nem indokolják ezt a díjkülönbséget. A javaslat az árak átláthatóságának növelése révén ösztönözné a piaci versenyt.
A szerdán előterjesztett e-kereskedelmi csomag harmadik fő eleme az elektronikus kereskedelembe vetett fogyasztói bizalom növelése. Az új szabályok szerint a tagállami szerveknek lehetőségük lenne annak ellenőrzésére, hogy a kereskedői honlapok értékesítési feltételei megfelelnek-e az uniós jognak, a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytató webhelyeknek pedig elrendelhetnék az azonnali bezárását. A hatóságok emellett tájékoztatást kérhetnének a domainszolgáltatóktól és a bankoktól a szabálysértő kereskedők kilétének megállapítása céljából. "Az egységes piacon nincs helye annak, hogy a nemzeti határok mentén szétszabdaljuk a piacokat, teret engedve ezáltal az uniós fogyasztók közötti diszkriminatív bánásmódnak. Ha világosabb szabályok vannak érvényben, és azokat jobban végrehajtják, valamint ha csökken a tagállamok közötti csomagküldés díja, a fogyasztók és a vállalkozások – főképp a kisvállalkozások – könnyebben ki tudják aknázni az uniós egységes piacban és a határokon átívelő e-kereskedelemben rejlő előnyöket" – mondta sajtótájékoztatóján Elzbieta Bienkowska, a belső piaci szabályozásért felelős EU-biztos.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A miniszter szerint 2026-ban azt kell eldönteni, hogy az XL-es biztonságban vagy a slim fit bizonytalanságban nagyobb a kockázat.
A kollagénpótlás óriási divat lett a fiatalságkultusz korszakában.
A medvét videózó sofőr nem tanult a korábbi esetekből.