50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
Megnyílt a svéd cég múzeuma Almhultban.
Az Ikea első svédországi áruházának helyén ma megnyílt a cég múzeuma. A kiállítás bemutatja a cég történetét a kezdetektől fogva, historikus ízelítőt ad a főbb termékekből, és természetesen helyet kapott benne a híres svéd húsgolyó is.
Az Ikeát Ingvar Kamprad alapította 17 éves korában, az első üzlet 1958-ban nyílt meg, a cég ma 25 országban van jelen, éves árbevétele 21,5 milliárd euró, Kamprad pedig a világ egyik leggazdagabb embere lett.
Egy 2011-ben megjelent tényfeltáró könyvből kiderült az is, hogy Kamprad az Ikea alapításának évében olyan aktívan toborzott tagokat a fasiszta nézeteket valló Svéd Szocialista Unióba, hogy a titkosszolgálatok aktát is nyitottak róla. Később Kamprad „fiatalkori hülyeségnek”, és „élete legnagyobb hibájának” nevezte a történteket – emlékeztet a BBC.Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
Egy Givenchy ruha volt a sztár.