Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Inc. magazin 2007 óta publikálja a legnagyobb növekedést elérő amerikai cégek ötezres listáját, de tavaly óta Európára is elkészítik az elemzést. A 2016-os listán a legjobb 100 között három magyar is helyet kapott.
A 2016-os listára az az ötezer vállalkozás kerülhetett fel, amely 2011-ben minimum 200 ezer eurós, illetve 2014-ben legalább 2 millió eurós árbevételt produkált, továbbá európai székhelyű, magánkézben lévő, önálló társaság. A jelentkező cégek végső rangsorát a 2011 és 2014 közötti bevételnövekedésük százalékos értéke szerint határozták meg.
A tavalyi listához képest sokat erősödött a mezőny, míg akkor az első helyhez közel 7,5-szörös, addig idén már közel 12-szeres növekedésre volt szükség a vizsgált periódus alatt. Az erősödő mezőny ellenére a magyar cégek száma csaknem százzal – 185-ről 280-ra – növekedett egy év leforgása alatt, így Magyarország a korábbi kilencedik helyről a hetedik legtöbb céget felvonultató európai ország lett – áll a Bisnode közleményében.
Három magyar a top 100-ban
A SETINO Hungary Kereskedelmi Kft. az 51. helyig kúszott a ranglistán, az ezt követő magyar cég a T-TRANS FŐÉP Építőipari, Kivitelező és Szállítmányozó Kft. az 55-ik helyen, majd 97-ikként jön a General Transport Company Kft.
A lajstromozott magyar cégek között a kiskereskedelmi, az építőipari továbbá a szállítás és logisztikai cégek némileg felülreprezentáltak az összeurópai arányokhoz mérten, míg az üzleti termékekkel és szolgáltatásokkal, illetve IT szolgáltatásokkal foglalkozó cégek valamelyest alulteljesítettek, a feldolgozóipar pedig igazodott az európai átlaghoz.
A 3 leggyorsabban növekvő kisvállalat
Érdemes megnézni, hogy milyen iparágban utaznak a leggyorsabban fejlődő családi vállalkozások az USA-ban.
A Magyarországot képviselő cégek között túlsúlyban vannak a fővárosba vagy Pest megyébe bejegyzett cégek (40,4 és 17,9 százalék). A harmadik helyen Bács-Kiskun megye vállalkozásai állnak 4,6 százalékkal, őket követik Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye cégei 3,9 százalékkal. Az egyetlen megye, ahonnan nem sikerült egyetlen cégnek sem felkerülnie az Inc. listájára, Nógrád megye volt.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.