Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Térképen jelölheti, hogy hova és milyen boltot szeretne, sőt egyetértés esetén támogatni is lehet egy szavazattal más kezdeményezését.
Söröző? Cukrászda? Vagy egy barkácsbolt? A K&H létrehozott egy olyan oldalt, ahol bárki térképen jelölheti, hogy milyen boltot látna szívesen a környékén és pontosan hol. Egymás ötleteit szavazattal is lehet erősíteni, és bár ettől még nem valószínű, hogy egyből nyílik is valami, a kezdeményezés sokat segíthet az igény felmérésében kisvállalkozóknak vagy vállalkozó kedvűeknek.
Ha pedig valahol nagy igény jelentkezik valamire, és valaki úgy dönt, bele is vág a megvalósításba, a bank természetesen hitelt is nyújt az akcióhoz. A térképen ide kattintva tud böngészni.
Újra élet költözik Budapest üresen tátongó üzleteibe
Mindössze a rezsit kell fizetniük azoknak a vállalkozóknak, akik a Nyitva! Fesztivál idejére beköltöznek egy üresen álló üzletbe, majd ha jók a tapasztalatok, akkor akár hosszútávra is berendezkedhetnek, így újra életet lehelve a város kihalt üzleteibe. Van, akinek nagyon bejött a projekt, és az ingatlantulajdonosok is jól jöttek ki az egészből.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.