#kisboltok




Hatalmas árleszállításba kezdtek a boltok, de az árstopok megszüntetésével még jobban járnánk
 

Hatalmas árleszállításba kezdtek a boltok, de az árstopok megszüntetésével még jobban járnánk

Egyes élelmiszerek, például a vaj és a sajt ára már csökken a nagy boltláncoknál. Emögött az alapanyagárak csökkenése és a boltok közti árverseny áll. Ha minden jól megy, az élelmiszeripart nem érik újabb sokkok, legalább megállhat az áremelkedés. Az árstopok a boltoknak veszteségeket okoznak, ezért azok kevésbé képesek más termékek árait csökkenteni.




Az én pénzemen akar inflációt csökkenteni az állam – kisboltosok beszéltek az árstopról a hvg.hu-nak
 

Az én pénzemen akar inflációt csökkenteni az állam – kisboltosok beszéltek az árstopról a hvg.hu-nak

Van kisbolt, ahol százezres nagyságrendű havi veszteség keletkezik az árstopos termékek nyomán. Ezt ráadásul nem csak az általános drágulás miatt csökkenő forgalom, de a többszörösére emelkedő rezsiköltségek is tetézik. A kormány ugyan segítséget ígér a kisboltoknak, de csak egy eleve támogatott körnek kedveznek ott, ahol nincs alternatíva. Azoknak pedig, akik nem egész kicsi településeken működnek, úgy tűnik, elengedik a kezét. Riport.







„Húsz dekával több lett, maradhat?” A vidéki kisboltok nyomában
 

„Húsz dekával több lett, maradhat?” A vidéki kisboltok nyomában

Egy forgalmas celebüzlet és a kormánynak a vidéki üzletek megmentését célzó gazdasági csomagja révén is szó esett a kisboltokról az elmúlt hetekben. A sokszor néhány alkalmazottal működő kereskedések történetének máig ható fejezete a hatvanas évek végén kezdődött. Retróvilág, retrókereskedelem, első rész.

Bátyi Orsolya Bátyi Orsolya






Több mint 4000 kisbolt zárhatott be tavaly
 

Több mint 4000 kisbolt zárhatott be tavaly

Az élelmiszerárstop egyre megterhelőbb a hazai kiskereskedelem szereplőinek, de az olyan kormányközeli magyar üzletláncok, mint a CBA képviselői is növekvő nyomásról, illetve az ársapka jelentette teherről beszélnek.

hvg.hu hvg.hu

És akkor egyre nehezebb lesz annyi benzint találni, hogy átjuthassunk a szomszéd vármegyébe
 

És akkor egyre nehezebb lesz annyi benzint találni, hogy átjuthassunk a szomszéd vármegyébe

A benzinkutak sorra vezetnek be mennyiségi korlátozást; az élelmiszerek kapcsán a kisboltosok panaszkodnak arról, hogy nem tudnak elég terméket venni a nagykereskedőktől; új törvényjavaslatok sorát nyújtották be nemcsak a vármegyékről és az ispánokról, hanem az adókról, a dohánypiacról és a vagyonnyilatkozatokról is. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu