Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A 2012-ben bezárt terminál újranyitása most már teljesen kizárt, miután a 2-es terminálon jelentős fejlesztéseket hajtanak végre - mondta Hardy Mihály repülőtéri szóvivő. A Bauhaus-stílusú épületet egyébként is nehézkes lenne a 21. századi igényeknek megfelelő repülőtérré alakítani.
A 2-es terminálon készülő jelentős beruházások miatt most már biztos, hogy nem lesz szükség Ferihegy 1 újranyitására - mondta Hardy Mihály, a Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója a Lánchíd Rádióban az Index szerint. Ez azt jelenti, hogy az 1-es terminál
nem fogad többé repülőket és utasokat.
A repülőtér amúgy már a Malév 2012-es csődje óta zárva van. A jelenlegi koncepció szerint az 1-es terminált eredeti Bauhaus-stílusában kell megőrizni, ez kizárja, hogy a 21. századi igényeknek megfelelően fejlesszék. A jövőben irodaházként és rendezvényhelyszínként szolgál majd.
Este elrepül az utolsó járat Ferihegy 1-ről
Kedd este indul az utolsó járat Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es termináljáról, amelyet előreláthatóan öt évre zárnak be, szerdától valamennyi légitársaság a 2 terminálról közlekedik.
A Liszt Ferenc-repülőtéren öt év alatt összesen ötvenmilliárd forintot tolnak a fejlesztésekbe: a 2B terminálon már épül az új utasmóló, ami által a fogadókapacitás majd 15-16 millió utasra nő.
Viszlát, Ferihegy 1! - Nagyítás-fotógaléria
1939-ben kezdődött a tervezés, 1942-ben az építkezés, 1948-ban láttak hozzá a kifutópálya betonozásához,1957-ben adták át - röviden ennyi Ferihegyi Repülőtér indulásának kronológiája. Az évek során sokszor bővítették: 1985-től a Ferihegy 2, 1998-tól pedig már a 2B terminál is fogadta az utasokat. 2005-ben teljesen felújították, 2007-ben vasútállomást kapott, 2011-ben pedig Liszt Ferenc születésének 200.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.