szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jó tévét szeretne csinálni az Echo TV-ből – mondta a 444.hu-nak Mészáros Lőrinc, Felcsút polgármestere egy ottani közmeghallgatás után. Hozzátette azt is: a miniszterelnöknek nem lesz beleszólása abba, mi hangzik el a csatornán.

Jó, nézhető, jobboldali televíziót szeretne – foglalta össze a nemrég megvásárolt Echo TV-vel kapcsolatos elképzeléseit Mészáros Lőrinc. A felcsúti polgármester szerint a kampányban a Fidesz támaszkodhat majd a csatornára, ám a miniszterelnök nem szólhat bele, hogy mi hangzik el ott. "Ez egy privát televízió, nem állami televízió" – tette hozzá a 444.hu kérdésére.

Arra a felvetésre, hogy fényűző módon él, s korábban egy horvátországi kikötőben, luxusjachton fotózták le, s a képek nem egy átlagember hétvégéjét mutatták be, Mészáros Lőrinc úgy válaszolt: "De nem is vagyok egy átlagember." Majd hozzátette: aki az év összes többi napját végigdolgozza, az megérdemel két-három hét pihenést. Azt pedig, hogy ezt milyen körülmények között teheti meg, mindenkinek a saját pénztárcája dönti el.

Az üzletember azt is elárulta: nem számolta még össze a vagyonát. "Van vagyonom természetesen, de azt nem tudom megítélni, hogy mekkora" – mondta, s mikor arról kérdezték, mennyi pénze van, úgy válaszolt: "van, amikor elég, van, amikor kevés, van, amikor sok".

Azzal kapcsolatban, hogy az utóbbi időben több, korábban a miniszterelnökhöz közel álló vállalkozó lett kegyvesztett – így Simicska Lajos vagy Spéder Zoltán –, Mészáros Lőrinc elmondta: bárkivel bármi történhet, vele is. "Holnapután akár földönfutóvá is válhatok, ha rossz üzleteket kötök" – magyarázta, hozzáfűzve: ő továbbra is jóban van Simicskával, aki korábban sokat segített neki, hozzájárult a kezdeti sikereihez.

A polgármestert arról is kérdezték, hogy megajándékozza-e karácsony alkalmából Orbán Viktort. Mészáros előbb arról beszélt, hogy szűk családi körben ülik meg az ünnepet, s csak a családtagoknak vesznek ajándékot, majd hozzátette: "a miniszterelnök úrral is megajándékozzuk egymást, hiszen barátok vagyunk".

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ezrek tüntettek Moszkvában Borisz Nyemcov meggyilkolásának hatodik évfordulóján

Ezrek tüntettek Moszkvában Borisz Nyemcov meggyilkolásának hatodik évfordulóján

Fennállt a bűnismétlés veszélye, letartóztatták az SZFE-maszk miatt késelő férfit

Fennállt a bűnismétlés veszélye, letartóztatták az SZFE-maszk miatt késelő férfit

Videó: Sikerült a SpaceX tesztje, begyújtották a Starship űrhajó hajtóműveit

Videó: Sikerült a SpaceX tesztje, begyújtották a Starship űrhajó hajtóműveit