Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Nem mindegy, hogy mit írnak rá a termékekre: nem ugyanazt jelenti, ha egy termék csökkentett vagy alacsony kalóriatartalmú, vagy esetleg kalóriamentes.
Ma már számtalan light, alacsony- vagy csökkentett energiatartalmú, cukor- és kalóriamentes élelmiszerrel, itallal találkozhatunk a boltok polcain, de a különböző megjelölések különböző dolgokat takarnak. Ehhez nyújt segítséget a következő rövid összefoglaló:
Energia vagy kalória
A két fogalom tulajdonképpen ugyanazt jelenti, az energiának a kalória (kilokalória) a mértékegysége. Azt mutatja meg, hogy a termék elfogyasztásával mennyi energiához jut a szervezet, azaz mennyi kalóriát eszünk vagy iszunk meg. A köznyelvben inkább az utóbbit használjuk, és bevitt kalóriáról, elégetett kalóriáról beszélünk.
Cukormentes vagy energiamentes
Ez a két fogalom nem ugyanaz, hiszen az egyik a kalóriatartalomra, a másik egy összetevőre, illetve annak hiányára vonatkozik. Azok az élelmiszerek is lehetnek kalóriadúsak, amelyekben egyáltalán nincs cukor, de például magas a zsír- vagy fehérjetartalmuk. Persze a cukornak is van kalóriatartalma. Az viszont biztos, hogy az az üdítő, amire rá van írva, hogy kalóriamentes vagy zéró kalóriás, az nem tartalmaz hozzáadott cukrot.
Csökkentett kalóriatartalmú
Csökkentett kalóriájú termékről akkor beszélhetünk, ha az eredeti receptet újragondolják, és annak kalóriatartalmát legalább 30%-kal lejjebb viszik, az üdítőknél például úgy, hogy a felhasznált cukormennyiséget csökkentik. Magyarul kevesebb cukorral készítik, mint korábban, így az ital kevesebb kalóriát is tartalmaz. Sokszor a csökkentés mértékét fel is tüntetik a csomagoláson pl. 30%-kal csökkenetett cukortartalommal vagy energiatartalommal.
Alacsony kalóriatartalmú
Alacsony kalóriájú termékről folyadékok, azaz italok esetében akkor beszélünk, ha annak 100 ml-re vetített kalóriatartalma 20 kcal alatt marad.
Kalóriamentes
Kalória-, vagy energiamentes, zéró kalóriás az a termék, aminek 100 ml-re vagy grammra vetített kalóriatartalma 4 kcal alatt marad. Ami energiamentes, kalóriamentes vagy zéró kalóriás, az egyben biztosan cukormentes is. Az édes ízt ezeknél a termékeknél édesítőszerekkel, például sztívia-kivonattal érik el. A gyártók ma már egyre több választási lehetőséget kínálnak a fogyasztóknak. Ha úgy szeretnék, akkor kedvenc üdítőjük ízét akár cukormentes változatban is élvezhessék. A nagy üdítőmárkákon például a zero, free és természetesen a cukormentes megnevezés utal arra, hogy a termék nem tartalmaz cukrot.
Laktóz-, glutén-, cukorérzékeny? Akkor kétszer annyit költhet karácsonyi finomságokra
(null)
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.