Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A munkahelyi étkezdék jövőre 9, egy évvel később pedig 22 százalékkal magasabb áfakulccsal dolgozhatnak majd, mint a klasszikus éttermek, a hátrányos megkülönböztetés miatt sok közülük rövid időn belül lehúzhatja majd a rolót – írja a csütörtöki Világgazdaság.
Munkahelyi vendéglátóhelyként évek óta körülbelül 5500 étkezde szerepel a statisztikákban, ezek között több olyan van, amelyik zárt irodaházban vagy ipartelepen, teljes mértékben az ott dolgozókból él, de olyan is, amelyik például ugyancsak irodaházban üzemel, ám az utcáról is fogad vendégeket. Kérdés, melyik étkezde minősíttetheti át magát hagyományos étteremmé, és élhet a kedvezményes áfakulcs lehetőségével, és melyik nem.
A lap szerint faramuci helyzetet szül majd a helyben készült italok kedvezményes áfája is: eszerint nem mindegy, hogy fröccsöt kérünk az étteremben, vagy egy deci szódát egy deci borral; a kétféle rendelés ugyanis eltérő áfatartalmat jelent.
A hagyományos éttermekben 2017-ben 18 százalékos, 2018-ban pedig már csupán 5 százalékos áfát kell az üzemeltetőknek fizetniük, és ezzel óriási kínálati árelőnyhöz jutnak, a helyük fogságába került zárt étkezdéktől pedig relatív drágaságuk miatt könnyen és gyorsan elpártolhatnak a vendégek.
A Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetségének főtitkára szerint a vendéglátás adókedvezménnyel megsegített egészéhez képest nem lenne óriási költségvonzata, ha a munkahelyi vendéglátásból élők áfakulcsát is csökkentenék, azzal éppen azokat a kisvállalkozókat juttathatnák végre némi lélegzetvételhez ugyanis, akik évek óta kitartanak.
Most az Erzsébet-utalvány eltűnésével is szembe kell nézniük, valamint azzal, hogy a cafetériaszabályok folyamatos szigorítása miatt a munkahelyi étkeztetés támogatása visszaszorulóban van – magyarázta Böröcz Lajos.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár. Vélemény.