Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
300 millió eurót kínáltak a Real Madridnak és több mint 100 millió eurót Cristiano Ronaldónak a kínaiak- nyilatkozta a portugál csodacsatár kétes hírű ügynöke egy olasz televíziónak.
A 31 éves Cristiano Ronaldo novemberben írta alá szerződését a Real Madridnál egészen 2021-ig. Ő a világ legjobb játékosa, természetes tehát, hogy sok ajánlatot kap – mondta Jorge Mendes. Minket Kína nem érdekel, mert az igazi futball a Real Madridnál van – hangsúlyozta az ügynök, aki utalt arra: később szóba kerülhet a Mennyei Birodalom, hiszen Cristiano Ronaldo még tíz évig játszani akar – írta a BBC.
A kínaiak hatalmas pénzeket fektetnek be a futballba. A szupergazdag vállalkozókat nem annyira maga a foci érdekli, hanem az, hogy a helyi politikai vezetés elvárja tőlük ezt. Cserébe tehát jó politikai kapcsolatokat kapnak. Talán túlságosan is jókat. Erre már a Zsenmin Zsipao hívta fel a figyelmet: a központi pártlap szerint a futball a korrupció melegágya lehet, hiszen hatalmas pénzek cserélnek gazdát meglehetősen titokzatos körülmények között.
A legújabb példa: az egykor jobb napokat látott Carlos Tevez Sanghajba szerződött. Az argentin Boca Juniors 40 millió fontot kapott érte. Maga a csatár 310 ezer fontot keres majd – hetenként. Ez sem semmi, de Cristiano Ronaldonak heti 1,6 millió fontos fizetést ajánlottak Kínában. A portugál csodacsatár ügynöke nemet mondott a mesés ajánlatra. Egyelőre.
Nem kell Harvard, hogy valaki százmilliókat sikáljon el a topfutballban
A szakmában, vagyis a topfutballt övező pénzügyi körökben a Cápa becenevet kapta Jorge Mendes, Ronaldo és Mourinho ügynöke, aki a Football Leaks legújabb leleplezései szerint vagy 185 millió eurót tüntetett el az adóhatóságok szeme elől.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.