Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy részben állami cégből álló konzorcium veszi meg őket.
A kínai éttermeinek kétharmadát értékesíti egy csomagban a McDonald's – közölte a gyorsétteremlánc hétfőn.
A lépés része az amerikai székhelyű McDonald's 2015 óta tartó átszervezésének, és célja a franchise jellegű éttermek számának növelése a saját tulajdonban lévő egységekkel szemben. A cég közleménye szerint a társaság nagyobb beleszólást kíván adni a helyi piacot jobban ismerő üzemeltetőknek, azzal, hogy az éttermek tulajdonjogát átadja, és ezt követően csak a franchise jogokból befolyó bevételhez jut.
A 2,1 milliárd dollár értékű csomag többségét egy befektetőkből álló konzorcium veszi meg, amelynek tagjai a kínai állami tulajdonú, hongkongi székhelyű Citic konglomerátum, illetve az egyesült államokbeli The Carlyle Group befektetési ház. Az előbbi 52 százalékos részt vásárolt, az utóbbi 28 százalékot, a McDonald's az ingatlancsomag 20 százalékát megtartja.
A McDonald's 120 ezer alkalmazottal és 2640 üzlettel Kína második legnagyobb gyorséttermi hálózata, az első a KFC-nek több mint ötezer vendéglátó-helyisége van.
A meglévő egységeken túl a McDonald's 1500 új étterem megnyitását tervezi Kínában, ahol a növekvő középosztály nagy reményekkel kecsegtet a gyorséttermek piacán – közölte a vállalat.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Összeomlott a békéscsabai vonal.
Elvitték az 1,4 milliárdos főnyereményt.