Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A fagyos időjárás visszafogja a költekezési kedvet, a vásárlók nem nagyon hajlandók a sarki közértnél messzebb menni.
A szokatlan fagyos időjárás alaposan felforgatja a vásárlási szokásokat és előreláthatóan valamelyest vissza is húzza a boltosok árbevételét. Ez egyelőre a jelenlegi megfigyelések szerint még nem csökkenést jelent az előző évhez képest, hanem kisebb növekedési ütemet a korábban vártnál – írja a blokk.com kiskereskedelmi szakblog. A legtöbb előrejelzés 2017-ben 4-5 százalékos növekedéssel számol a boltokban, áruházakban, hát januárban egyáltalán nem biztos, hogy lesz ennyi. Sőt.
A blokkk.com szakértők körében végzett felmérése szerint a vásárlók kevesebbet járnak boltba a fagyos időben. Az élelmiszerboltok látogatottsága esett vissza a legkisebb mértékben, sőt, egyes élelmiszer nagyáruházak forgalma még nőtt is a fagyos időszakban. Fagyos időben népszerűbbek a lakóhelyhez közeli élelmiszer boltok, ami persze lehet nagyobb szupermarket, diszkont egyaránt (a plázastop kedvező hatása, hogy a nagy diszkontok nem a városok szélén, hanem a kellős közepén terjeszkednek, így most mindenki jól járt).
Egy csomó élelmiszer nem bírja a fagyot |
A legnagyobb veszély az, hogy jó néhány víztartalmú élelmiszer ugyan bírja a fagyot, de a felengedés utáni újrafagyasztást már nem. Így ha az élelmiszer szállítója, vagy a boltos nem jár el körültekintően és már vásárlás előtt átfagy az ennivalónak szánt árucikk, esetleg a vásárló fagyaszt egyet hazafelé menet, azt már később nem szerencsés újrafagyasztani. De hát a vásárló honnan is tudna az előzményekről. A tojás a fagyasztás során tönkremegy, az állagromlás mellett a benne található folyadék meg is fagy, ami szétrepesztheti a héjat. Néhány élelmiszer fagyasztás után egyszerűen ehetetlenné válik, így a narancs, a mandarin, a grapefruit vagy az uborka. Nem fagyasztható a tejföl, a kefir, a túró és a joghurt sem, felolvadás, vagy felolvasztás után vizessé válnak. A puha sajtok a fagyasztástól szemcséssé válhatnak, a kemények pedig lisztszerűek lehetnek. Az őrölt paprika, a szárított fűszerek, a fokhagyma por, a curry, tehát az őrleményszerű fűszereknek nem tesz jót a fagy. A csokit sem fagyálló élelmiszer, mert kicsapódik belőle a kakaóvaj. |
A nagy hidegben ugyanakkor a sétálgatás kiváló terepe, ha éppen elérhető, a nagy bevásárlóközpont, így azok, melyek a város belső területein, jól elérhető helyen vannak, azért vonzzák a sok tévézést már megunó, a lakásból kiruccanni vágyó vásárlókat.
Az élelmiszerboltosok örömére jobban fogynak az alkoholféleségek, melyeket a hideg ellensúlyozására vesznek jó néhányan magukhoz, sokkal többször, mint eddig. Ennek valós egészségügyi hatása persze nem egészen így van, de hát a vásárlók hiedelme sok bástyát és söröskorsót ledöntött már, elég a nyári kánikula megugró sörfogyasztására gondolni.
Sok magyarázatot nem igényel, hogy a fűtéskiegészítő holmik, hősugárzók, villanymelegítők, vagy éppen a meleg takarók jobban fogynak. Az ablakpárna is kelendőbb. És akad olyan is, aki most szigeteli le az ajtó-, ablakrést, a barkácsáruházban vett szigetelőcsíkokkal. Az építőanyagok nem fogynak lázas ütemben persze.
Természetes, hogy a téli ruházati cikkek, sportszerek értékesítése nőtt, hiszen rég esett már a hegyekben ennyi sportolásra is alkalmas hó, a fagyos időjárás közepette. Az akciókon is érződik ugyanakkor a fagy, hiszen nem sietős a meleg téli holmik kisöprése a raktárakból.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Amióta a légitársaságok súlyos tízezreket számolnak fel a poggyászért, az nyer, aki megtanul praktikusan pakolni. Jobb előre felkészülni, hogy amikor tényleg odajutunk, pár perc alatt végezzünk vele, és a helyszűke se okozzon gondot. Íme tíz tipp egy veterán utazótól, hogy indulás előtt és után is flottul menjen minden.
Lehetséges forgatókönyvek.
Erről ír a világsajtó.
Donald Trump legutóbb a Juventus focistáit hozta kínos helyzetbe.
Furcsa részeletek derültek ki a HUN-REN Irányító Testületének üléséről. Miért szavaz valaki igennel az átalakításra, ha aztán lemond?
A nemzetközileg elismert kutató 91 éves volt.
Többféle nézetben is rá lehet nézni az éppen közlekedő vonatokra.