Abszurd trend: a sör után a spanglit is elővették a jógások
Mióta legalizálták a marihuánát Kaliforniában, egy jógatanár úgy gondolta, hogy feldobja az óráit azzal, hogy sodornak egyet a torna előtt. Foglalkozásain azóta megduplázódott a létszám. Mások sörrel próbálják elősegíteni a teljes átszellemülést.
hvg.hu
Dee Dussault eredetileg hatha jógát oktat, de úgy gondolta, hogy ha egy kis marihuánával kombinálja óráit, az segíthet lelassítani diákjai cikázó gondolatait, így megkönnyítve az átszellemülést. Számításai beváltak, a kéthetente tartott, Ganja Yoga néven meghirdetett foglalkozásai a megszokott 10-15 fő helyett mindig 25 fős teltházzal futnak. A Business Insider riportere is elment egy órára, amiről fotók is készültek.
Azonban ahol nem legális a marihuána - mint például Berlinben – ott is van igény egy kis lazításra a jóga előtt - és közben is - így született meg a sörjóga ötlete tavaly márciusban. A berlini BierYoga ötletgazdáinak egyik azonban hazautazott Ausztráliába, így már Sydnyben és Melbourne-ben is sörösüveggel a kezükben jógáznak. Ezen felbuzdulva vagy véletlenszerűen egy amerikai hölgy is poharat ragadott a gyakorlatok közben, ami mára oda fejlődött, hogy az Egyesült Államokat utazva sörfőzdékben, fermentáló tartályok között tartja óráit.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.