Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Továbbra is titokként kezelik a biztosítók az autósok biztosítási kárelőzményeit, így az alkuszok továbbra csak erősen hozzávetőleges előzetes kalkulációt tudnak adni a leendő díjakról. Utólag pedig semmiféle korrekcióra nincs lehetőség.
A kötelező felelősségbiztosítások mintegy 85 százalékát bonyolító biztosítási alkuszoknak sem férhetnek hozzá a Központi Kártörténeti Nyilvántartó Rendszerhez (KKNYR) – még akkor sem, ha az autósok erre felhatalmazást adnak nekik. Így azonban nincs információjuk arról, hogy egy-egy ügyfelük milyen kár(oka)t okozott a korábbi években – derül ki a Napi.hu cikkéből. Ennek hiányában pedig csak nagyon körülbelüli kalkulációkat tudnak úgyfeleik számára készíteni, mert szinte minden biztosító felszámol károkozói pótdíjat is.
A KKNYR-hez jelenleg csak a biztosítók férhetnek hozzá és ők is csak akkor, ha már aláírt kgfb-biztosítási ajánlattal rendelkeznek. Ezt azt is jelenti, hogy utólag már nem lehet eljönni attól a biztosítótól, amely a vártnál lényegesen magasabb díjat kalkulált.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.