Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Európai Parlament is támogatja, hogy közös uniós ügyészséget hozzanak létre. Nagy összegben még nem érdemes fogadni arra, hogy meg is valósul a terv.
Az Európai Parlament is támogatja, hogy Európai Ügyészséget hozzanak létre, amely az uniós pénzek elköltésével kapcsolatos visszaéléseket vizsgálná. Az EP-nek Szanyi Tibor nyújtott be éves jelentést az unió versenypolitikájáról, ebben esett szó a korrupció ellen fellépő közös ügyészségről is – a jelentést végül nagy többséggel fogadták el.
A végső döntést nem az EP fogja meghozni, a tagállamok vezetőinek beleegyezésére is szükség lesz. Márpedig a terv így többek között épp a magyar kormány ellenállásán bukhat el. Trócsányi László igazságügyi miniszter korábban azzal indokolta az elutasítást, hogy a korrupció elleni fellépésre megvannak a nemzetállami szabályok. Szanyi Tibor erről azt mondta kérdésünkre: csak biztatni lehet az állami ügyészségeket, hogy végezzék a munkájukat, de a rendszer csúcsán ott állhat az európai ügyészség.
Szanyi szerint nagy vita azon lehet, hogy milyen ügyekben vizsgálódhasson az Európai Ügyészség, ha egyszer felállítják. Mint mondta, sokan tarthatnak attól, hogy a folyamatban lévő korrupciós ügyek vizsgálatánál mennyire ásnának bele a múltba. Pedig szerinte a 4-es metró ügye is mutatja, hogy mennyire fontos az uniós vizsgálódás. Az EU illetékes szervezete, az OLAF – amelynek nyomozati jogköre nincsen – hozott fel most több olyan ügyben is vádakat, amelyeket a magyar ügyészség már lezárt.
Vera Jourová EU-biztos tavaly decemberben sikertelenül lobbizott a magyar kormánynál, majd arról beszélt: akár pénzügyi szankciókat is kaphat Magyarország. Később úgy tűnt, hogy nem kötelező formában jönne létre a hivatal, január végéig 17 ország jelezte, hogy részt venne a munkában. Magyarország mellett Lengyelország is szeretne kimaradni a közös ügyészségből.
A hvg.hu az Európai Parlamenttel együttműködve számol be ebben a fél évben az uniós intézmények tevékenységéről, a közösséget érintő döntésekről, és ezek hatásairól. Az EP a tartalomért nem vállal felelősséget.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
Politikusokat, és résztvevőket kérdeztük Tusványoson arról, hogy el tudják-e képzelni, hogy a Fidesz 2026-ban ellenzékbe kerül.
Több ember életét vesztette egy Délnyugat-Németországban bekövetkezett vonatbalesetben.