„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Ötmillió forintnak megfelelő pénzt költöttek el arra, hogy kitaláljanak egy látványos eszközt a foci-vb szurkolóinak a zajongásra. Megoldották: kanalakat terveznek.
Milyen szurkolói nemzeti hangszert mutathat fel Oroszország, ami a 2018-as foci vb-n legalább annyira emlékezetes lesz, mint 2010-ben a vuvuzela volt Dél-Afrikában? Erre írt ki Vlagyimir Putyin pályázatot. A tét összesen egymillió rubel, azaz mintegy 5 millió forint volt – az már más kérdés, vajon jó helyre jut-e a pénz. A nyertes ugyanis a győzelem kanalai nevű terv lett, ami pontosan ugyanazt jelenti, mint amit első ránézésre ígér: kanalakat.
Egész pontosan kettő kanalat. A tervező, Rusztam Nugmanov népihangszer-készítő úgy mutatta be az ötletét: az eszköz két kanálból áll, ezeket egy V alakú rugalmas nyéllel erősítik össze.
A vuvuzela dél-afrikai példája után 2014-ben a brazilok is megpróbálkoztak valami hasonlóval, ők caxirola néven találtak ki szurkolói hangszert. A szemcsékkel feltöltött műanyag dobozoknak nem lett nagy sikere, a FIFA kitiltotta a stadionokból. Így pedig már érdekes kérdésnek tűnik az is, mennyire fogják a kanalakat megszeretni az orosz szurkolók. Ami a válogatottjukat illeti: az elmúlt évek orosz teljesítménye alapján a győzelem kanalai elnevezésből a győzelem hiányzik, a csapat az előző vb-t és Eb-t is nyert meccs nélkül zárta.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A sérültnek élete végéig jár ingyen az összkomfortos lakás.
Egyelőre nincs új időpont.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Nagy Gábor Bálint azt mondta, a pótmagánvád elnevezésű büntetőeljárási megoldás eddig nem vezetett eredményre.
Tizenkét devizahiteles ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.