Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Egyetlen ország van csak az egész EU-ban, ahol jobban drágulnak az ingatlanok, mint Magyarországon.
Majdnem tíz százalékkal drágábbak lettek az ingatlanok Magyarországon 2016 végére, mint egy évvel korábban – derül ki az Eurostat most közzétett adataiból. A 9,7 százalékos magyar lakásdrágulásnál nagyobbat egyedül Csehországban mértek, ott 11 százalékkal mentek fel az ingatlanárak.
Ezzel is vesztettünk egy helyet három hónap alatt: a tavalyi harmadik negyedév végén az egy évvel korábbihoz képest még a magyar drágulás volt a legnagyobb az egész Unióban. A régiónk más országaiban is egyre több pénzbe kerülnek az ingatlanok: Szlovákia, Románia és Ausztria adata (8,3, 7,3, valamint 7 százalék) is bőven az EU-átlag fölött van. Egyedül Lengyelország kivétel a környékről, ott alig 4 százalékkal drágultak a lakások.
Az EU egészében 4,7 százalékkal magasabbak az ingatlanárak, mint egy évvel korábban. Ennél nagyobb növekedést egy évben belül utoljára még közvetlenül a gazdasági világválság előtt, 2007 és 2008 második negyedéve között mértek.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.