240 milliós fájdalomdíjat követel a repülőgépen kávéval leforrázott nő

Az amerikai Virginiában élő 72 esztendős Zahra Azizkhani 850 ezer dolláros (242 millió forint) kártérítési pert indított a Quatar Airways ellen. A nő szerint az egyik utaskísérő leforrázta kávéval, emiatt súlyos égési sérüléseket szenvedett. A cég tagad.

  • hvg.hu hvg.hu
240 milliós fájdalomdíjat követel a repülőgépen kávéval leforrázott nő

A nő Iránba utazott, a gép már félúton járt, amikor az egyik légiutaskísérő kávét szolgált fel az utasoknak. A forró és fekete folyadék azonban a panaszos ölében kötött ki. A nő súlyos égési sérüléseket szenvedett, komoly fájdalmai voltak. Állítása szerint a gép személyzetétől nem kapott segítséget. Az útlevele is elázott, emiatt a teheráni nemzetközi repülőtéren több mint két órán át feltartóztatták és kikérdezték a bevándorlási hatóság munkatársai.

A CBS beszámolója szerint a nő az égési sérülések miatt nem tudott rendesen felöltözni, ami megnehezítette látogatását a perzsa államban. A légitársaság szerint a panaszos által említett incidens nem történt meg.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.