Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Rekord: egymillió felett van az üres állások száma.
Az év elején csúcsot döntött az üres álláshelyek száma Németországban, az Institut für Arbeitsmarkt und Berufsforschung (IAB) számai szerint 1,064 millió embert keresek a cégek és szervezetek – írja az APA hírügynökségre hivatkozva a Die Presse.
Az ország nyugati fele messze több lehetőséget kínál, míg ott 824 ezer állásra vártak jelentkezőket, keleten mindössze 240 ezres volt az üresedés.
A pozíciók több mint kétharmada, 64 százaléka szakmunkás végzettséget követel meg, de 20 százaléka még azt sem. A meghirdetett állásoknak mindössze 16 százalékához kell felsőfokú végzettség.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Az őrmestert a történtek után eltiltották minden szakmai és nyilvános szerepléstől, és a tervezett előadásait sem tarthatta meg.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.