Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A kormány kedvenc építésze által tervezett Hagymaház rekonstrukciója után jöhet a nagyüzem.
A hódmezővásárhelyi Építészmester Zrt. újíthatja fel a makói Hagymaházat – derül ki a Közbeszerzési Értesítőben közzétett hirdetményből. A cég a tervezett 98 millió forintnál picit magasabb összegért, 101,3 millió forintért vállalja a Makovecz Imre által tervezett épület rekonstrukcióját.
A makói kulturális központ 1998-ban átadott épülete volt az első középület, amelyet Makovecz szülővárosa számára tervezett. A négytornyú épületet 2007-ben már egyszer fel kellett újítani, ám ennek ellenére szomorú állapotban van. A Délmagyar beszámolója szerint mállik és reped a külső vakolata, be is ázik. A tetőszigetelést azért is ki kell cserélni, mert a tönkrement fóliaréteg miatt nagy a hőveszteség.
A felújítás lehet a nyitánya annak a nagyszabású tervnek, amelynek a keretében a 2011-ben elhunyt építész fiókban maradt terveit is megvalósíthatanák. A következő lépés az új makói városi könyvtár megépítése lehet. Az erre vonatkozó indítványt februárban szavazta meg a kormány, és 2,6 milliárd forintot szánnak rá, illetve a környék rehabilitációjára. Itt egyelőre a régi könyvtár bontásnál tartanak, amelyet szintén az Építészmester Zrt. végez.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
A hétvégén zárva marad a sziget.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.