Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A Nébih elrendelte a melegkonyhás tevékenység felfüggesztését.
Csaknem 90 kg alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását, valamint a melegkonyhás tevékenység felfüggesztését rendelte el a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy budapesti étteremben. A vendéglátóhely raktárában több éve lejárt és egérrágta alapanyagokat is találtak az ellenőrök.
A budapesti étterem jó néhány ponton megsértette az előírásokat. A húselőkészítőben található hűtőben például együtt tárolták a nyers húst és a fedetlen készételeket, míg a főzőtér hűtőiben vegyesen tartottak alapanyagokat, félkész és késztermékeket. Utóbbiak nagy része ráadásul jelöletlen, ezáltal nem nyomon követhető volt.
Egyes alapanyagok 2015-ben, illetve 2016-ban lejártak, de az ellenőrzés során a szakemberek találtak 2012-es minőségmegőrzési idejű fagyasztott garnélarákot is, valamint a szárazáru raktárban egérrágta élelmiszereket és egy egértetemet.
Az egység minden helyisége és berendezése erősen szennyezett, takarítatlan volt. A mosogatómedencéket nem lehetett használni. Az üzemi és a fogyasztói edények, valamint az előkészítőkben használt eszközök mosogatása egy helyen, fertőtlenítő hatású mosogatószer nélkül történt.
A hatóság 37 tétel, összesen 87,367 kg mennyiségű alapanyag, félkész-, illetve késztermék forgalomból történő kivonását, valamint – az elfogadhatatlan higiéniai körülmények miatt – az étterem melegkonyhás tevékenységének felfüggesztését rendelte el.
Az eljárás folyamatban van, az ügyben több százezer forintos bírság várható. A vendéglátó egység tevékenységét csak az ismételt helyszíni ellenőrzést követően folytathatja.
Az érintett egység adatai megtekinthetők a Nébih jogsértésekről tájékoztató aloldalán.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.