Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Takata Európában nyereségesen működik, nem jelent csődöt, miskolci üzemében pedig zavartalanul folytatja a termelést, sőt bővíti kapacitását – mondta a Takata Safety Systems Hungary Kft.
Azzal kapcsolatban, hogy a Takata autóalkatrész-beszállító vállalat hétfőn csődvédelmet kért Japánban és az Egyesült Államokban, a magyar leányvállalat közleményében hangsúlyozta: a csoport Japánban, Ázsiában, Amerikában és az európai, közel-keleti és afrikai régióban (EMEA) tevékenykedő jogilag független, önállóan működő részlegekből áll.
A légzsák-meghibásodással kapcsolatban felmerült költségek és pénzügyi terhek elsősorban az amerikai és a japán érdekeltségeknél keletkeztek, a csoport többi érdekeltsége viszont nyereségesen működik és megfelelő bevételt termel – mutattak rá. Hangsúlyozták, hogy a Takata EMEA pénzügyi mutatói kifejezetten jók, a cég erőteljes gazdálkodási bázisra támaszkodik és jó üzleti kapcsolatokkal rendelkezik.
Hozzáfűzték: a Takata EMEA leányvállalatait a régióban, azok partnereit és alkalmazottait közvetlenül nem érinti hátrányosan az amerikai és a japán érdekeltségek csődeljárása és azok értékesítése egy új tulajdonosnak. Az MTI-nek eljuttatott közlemény hangsúlyozza, hogy a Takata a terveknek megfelelően tovább bővíti termelési kapacitását a jelenleg 1400 alkalmazottat foglalkoztató miskolci üzemben, és az elkövetkező hónapokban újabb 200 alkalmazottal növeli a dolgozói létszámot.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.