Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Próbatoronyugrás következik, társadalmi üzenettel.
Meglehetősen kevéssé toleránsak a magyarok különböző kisebbségekkel, vallási csoportokkal, népcsoportokkal szemben - írta a Magyar Telekom. A cég a vizes vb alkalmából elvégeztetett egy olyan társadalmi kísérletet, amelynek során különböző, egymás iránt bizalmatlan embereknek kellett közös sportteljesítményt nyújtaniuk, átlépni saját korlátaikon.
Egy tavaly ősszel publikált kutatás szerint a magyarok mindössze 57 százaléka látna szomszédjaként zsidó embert, csak 47 százalékuknak nem lenne probléma, ha a mellette lévő lakásban homoszexuális élne, alig harmaduk (32 százalék) tudna jó érzéssel egy roma ember szomszédságában élni. Sokan vannak, akik a sajátjuktól eltérő életmódot követőkre is bizalmatlanul tekintenek - írta a cég.
A film szereplői a számukra komoly kihívást jelentő toronyugrással próbálkoztak, közösen.
Tavasszal a Heineken is készített egy hasonló filmet, az egy kicsit hatásosabban közvetítette az üzenetet.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.