Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
32 forintért vették Mészáros Lőrinctől a literes ásványvizet.
Mint arról már korábban beszámoltunk, Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester ásványvizes cége, a Vivenvíz Kft. tavaly nyáron 486,6 millió forint értékben kötött keretszerződést a MÁV-val nyári védőitalokra. A szerződés értelmében pedig nem csak a MÁV-dolgozókat látják el Mészáros-féle vízzel, de ebből osztogatnak a nyári hőségriadók esetén az utasoknak is.
A MÁV néhány napja kiadta, hogy a keretszerződés alapján egyelőre 136 millió forint értékben vettek vizet Mészárostól, az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó pedig most arra is rákérdezett, hogy mennyi vizet osztottak szét ebből a pénzből a lakosságnak.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium válaszából kiderül, hogy az augusztus eleji hőségriadó ideje alatt összesen 75 402 liter ásványvizet osztottak szét, ebből a legtöbbet a budapesti pályaudvarokon.
Fónagy János válaszában kitér arra is, hogy a literes ásványvízből 70 409 palack fogyott 32 forintos darabáron, míg a fél literes palackokból 9986 darab, 28 forintos darabáron.
Ez alapján a hőségriadóban osztogatott vizekre alig több mint 2,5 millió forintot költött a MÁV, a többi eddig elköltött pénzt ezek alapján a MÁV dolgozói itták meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.