Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Hiába vetettek ki adót a környezetszennyező táskákra, így is évi hétszázmillió fogyott belőle. Mostantól egy sem kerül a boltokba.
Mától nem lehet kapni egyetlen nagy-britanniai Tesco pénztáránál sem műanyag bevásárlótáskát. A cég elsőként a brit áruházláncok közül úgy döntött: leállítja a műanyag kis szatyrok eladását, helyette 94 százalékban újrahasznosítható anyagokból készült táskákat fognak árulni. Ez ugyan kétszer annyiba fog kerülni, mint az eddig használt táskák, 5 helyett 10 pennybe, de ha valaki a sérült vagy elszakadt táskáját visszaviszi a boltba, ingyen kap helyette újat.
A Tesco szóvivője azt is bejelentette: minden eladott táska árának 40 százalékát jótékony célokra fogják fordítani, a többi fedezi az előállítás költségeit és az adókat. A rendszer tesztje alatt így 6400 szervezet kapott összesen 33 millió fontot – írta a Guardian. Nagy-Britanniában 2015-ben vetettek ki darabonként 5 penny adót minden egyes eldobható műanyag táskára (vagyis a Tesco pontosan annyi pénzt kért el ezekért, amennyit le kellett adóznia). A környezetvédelmi minisztérium úgy számolt, hogy azóta 85 százalékkal csökkent az eladott táskák száma, de csak a Tescótól is évente 700 milliót vettek.
Mielőtt az egész országban bevezették volna az új rendszert, három városban – Aberdeenben, Dundee-ban és Norwichban – már tíz héten át tesztelték: a vásárlók 25 százalékkal kevesebbet vettek az újrahasznosítható szatyrokból, mint korábban az eldobhatókból.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Mi köze van Diana hercegnőnek a világ aknáihoz? Miért nem gyilkolásra tervezik az aknát? Miben kamuznak a háborús filmek? Interjú egy konfliktuszónákban dolgozó magyar aknamentesítővel, Andrássy Zitával.
„A nyarat végig kellene dolgozni” – olvasható a dokumentumban, amelyből elvileg az is kiderül, mikorra tervezik a következő békemenetet.
Most még a lakásbiztosítások szinte minden viharkárt fedeznek, de könnyen lehet, hogy ez néhány év múlva már nem lesz így.
Az anyagi kár pedig jelentős.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
A Katona József Színház következő igazgatója szerint hiába támadják majd a mássága miatt.