Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Egy budapesti és két vidéki hiperben nagy az esély a teljes bénulásra, az Expressek is leállhatnak.
A ma délután 16 órakor elindult és éjfélig tartó munkabeszüntetés néhány egységet akár teljesen is megbéníthat – ez attól függ, hogy az éppen munkában lévő dolgozók között az egyes áruházakon belül milyen arányú lesz a sztrájk támogatottsága.
Az áruházlánc több mint 16 ezer dolgozója közül több ezer szakszervezeti tag, de nem csak ők, hanem bármelyik kollégájuk is csatlakozhat a munkabeszüntetéshez – feltéve, hogy vállalja, hogy a kieső órákra nem kap majd fizetést.
A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének sztrájkbizottsági elnöke, Karsai Zoltán lapunknak azt mondta, várakozásaik szerint a budapesti Fogarasi úton lévő hipermarketnél lehet a munkabeszüntetés legnagyobb arányú támogatottsága, hiszen a dolgozói kezdeményezés is lényegében ebből az egységből indult. Ott tehát esélyes, hogy ha sokan leállnak a munkával, akkor az áruház vezetőjének a teljes bolt ideiglenes bezárását is mérlegelnie kell.
Az előzetes hírek szerint Hatvanban és Gyöngyösön is hasonlóan nagy lehet a sztrájk támogatottsága, így ott is nagyobb fennakadásokra kell számítani.
A hiperek mellett azonban a Tesco Express egységek vannak a leginkább kitéve a sztrájknak. Mivel ezekben egy műszakban csak néhány ember dolgozik, az üzletek működését már pár munkatárs sztrájkba lépése is megakaszthatja.
A munkabeszüntetésről egyébként a dolgozók az utolsó pillanatban értesültek, a két érintett szakszervezet viszont már szerdán megállapodott az időzítésről, és véleményük szerint erről egyértelmű jeleket is küldtek a Tesco felé.
A sztrájk szombaton 10-től 24 óráig folytatódik.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.