Villámrajt Pécsett: egy kambodzsai friss cége nyert félmilliárdos megbízást

A becsültnél jóval kevesebb pénzért vállalta a cég a PTE egyik kollégiumának felújítását.

  • hvg.hu hvg.hu
Villámrajt Pécsett: egy kambodzsai friss cége nyert félmilliárdos megbízást

Egy kambodzsai születésű tulajdonos, So Kunmom cége, az Angkor-Bau Kft. nyerte el a megbízást a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Balassa Kollégiumának felújítására – derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A megbízás összértéke 536 millió forint, a rekonstrukció a Modern Városok Program keretében valósul meg.

A tender legfurcsább része nem is az, hogy a mindössze 27 éves tulajdonos Kambodzsából érkezett: az Angkor-Baut idén márciusban jegyezték be, az Opten adatbázisa szerint a cég létszáma mindössze egy fő. A nyílt tender dokumentumai szerint mégis fel tudott mutatni szakértői referenciát. Az adu azonban nem ez lehetett, hanem a becsültnél jóval olcsóbb ár: amíg korábban 710 milliót szántak a rekonstrukcióra, a második helyre befutott O és R Kft. is 619 millióból vállalta volna el a megbízást.

Az Angkor-Baunak nem is ez az első közbeszerzési pályázata: a PTE egy másik kollégiumának, a Damjanich utcai épületnek a felújítására is pályázott, ám azt a 225 milliós megbízást a Gerle Kft. nyerte meg. (Ez utóbbi cég sem sokkal nagyobb: az elmúlt években jellemzően 250 milliós nettó árbevételt ért el a komlói vállalkozás.)

A Modern Városok Program Pécsre szánt 24 milliárd forintjából a korábbi tervek szerint 1,25 milliárd jut három kollégiumi épület felújítására. A harmadik, Hunyor vendégház rekonstrukciójára irányuló tendert még nem írták ki.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.