Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Csak októberben már 691 cég helyezte át székhelyét Spanyolország más területeire.
Október első két hetében annyi vállalat döntött társasági székhelyének megváltoztatásáról, mint tavaly egész évben. A legtöbben – 212 cég –, október 9-én hozták meg a döntést, egy nappal a katalán parlament rendkívüli ülése előtt, amelytől sokan azt várták, hogy kinyilvánítják Katalónia függetlenségét.
Ana del Valle, a spanyol kereskedelmi nyilvántartó igazgatója szerint a vállalatok a jogbiztonságra hivatkozva távoznak Katalóniából.
A spanyol törvények értelmében alkotmányellenes október 1-jei katalán függetlenségi népszavazás másnapján egymás után jelentették be a cégek, hogy elköltöztetik székhelyüket Katalóniából.
A spanyol kormány október 6-án rendeletet fogadott el, amelyben megkönnyítette a folyamatot, így a részvényesi közgyűlés jóváhagyása nélkül a cégek igazgatótanácsa is dönthet a székhely megváltoztatásáról.
Mindez Katalónia számára adóbevételek elvesztését jelenti, ilyen például a gazdasági tevékenységet terhelő adó, és a vagyonátruházási illeték, amelyeket a vállalatok az új székhelyükön fizetnek meg a jövőben.
A cégek szerint a belpolitikai bizonytalanság negatív hatást gyakorol a helyi gazdaságra, ami ráadásul beláthatatlan ideig eltarthat, ezért a székhelyek áthelyezésével szeretnék elkerülni a veszteségeket.
A távozók között van például a Caixabank, amely Spanyolország harmadik legnagyobb pénzintézete.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Miért köszönheti a házát Amy Heckerling John Travoltának és Bruce Willisnek? Mit tapasztalt női rendezőként Hollywoodban? Hogyan fedezte fel Sean Pennt és Alicia Silverstone-t? És miért volt fontos, hogy Phoebe Cates ledobja a bikinifelsőjét? A Nicsak, ki beszél! és a Spinédzserek író-rendezőjével beszélgettünk.