"Korábban Uzikat adtunk el a világnak, most meg kémprogramot"

Az nem okozott túl nagy gondot az újságírónak, hogy kiderítse: az izraeli Herzlijában bejegyzett céget a katonai hírszerzés ifjú veteránjai hozták létre. Az NSO-nak egyetlen terméke van. Ez pedig a Pegazus. Amely nagyon nehezen észrevehető módon képes lehallgatni az okostelefonokat.

Régebben Uzi géppisztolyt adtunk el a világnak most pedig a Pegazus kémprogramot – büszkélkedik az NSO, amely ma is a hadügyminisztérium ellenőrzése alatt működik. A hadügy pedig ragaszkodik ahhoz, hogy külföldön is csak olyan államok hivatalos hatóságai kapjanak a kémszoftverből, akik nemzetbiztonsági szempontból nem jelenthetnek kockázatot. Ez az alapelv, de mi van akkor, ha az illető állam hivatalos hatóságai úgy viselkednek, mint a gengszterek?

A kínos példa Mexikó. Eltűnt 43 diák, akiket minden valószínűség szerint megöltek és elástak valahol. A rendőrség széttárta a karját. Megvádolta a kartelleket, majd nem csinált semmit. Egy újságok és emberjogi szervezetek erre elkezdtek kutakodni, és feltették a kellemetlen kérdést: vajon a rendőrök azért nem találják a diákokat, mert maguk is nyakig sárosak az ügyben? Erre aztán a rendőrök aktivizálták magukat. Bevetették a csodafegyvert, a Pegazus kémprogramot. Nem a maffia, hanem a sajtó és az emberjogi szervezetek ellen. A kínos ügyet megírta a New York Times is.

A nagybefektető amerikai Blackstone, amely korábban megpróbálta megvenni az NSO 40%-át, erre visszalépett. Egy másik amerikai befektető csoport, a Francisco Partners már részes a nagy üzletben. Pénzügyi problémái tehát az NSO-nak nincsenek. Etikaiak annál inkább. Dehát Edward Snowden botránya mutatta meg, hogy a hírszerzés elég könnyen túlteszi magát ezen mindenütt a világon. A Pegazus program tehát tovább száguld újabb sikerek felé mindaddig, amíg meg nem találják ellene az okostelefonok hatékony védelmét.