Ne felejtse el vasárnap átállítani az órát

Október utolsó vasárnapján hajnali 3 órakor vissza kell állítani az órákat 2 órára. De már szombaton, lefekvéskor, vagy vasárnap, ébredés után is megteheti. Egy órával többet alhatunk, de este hamarabb sötétedik.

  • hvg.hu hvg.hu
Ne felejtse el vasárnap átállítani az órát

Éves szinten körülbelül 100-120 GWh-val kevesebb áramot használunk fel azzal, hogy órát állítunk - mondta az InfoRádiónak Berczeli Réka, a Mavir Zrt. szóvivője. Ez egy közepes magyar város teljes éves fogyasztásának felel meg.

Az Európában egységesen elfogadott óraátállítási rendszerben a helyi idő március végétől október végéig egy órával előbbre áll az időzóna idejéhez képest, október utolsó vasárnapjától március utolsó vasárnapjáig pedig a normál, vagyis a téli időszámítás érvényes. Ennek köszönhetően a szokásos, reggel 7 és este 10 óra közötti ébrenléti idő jobban egybeesik a természetes világosság idejével, így kevesebbet kell világítani.

Erről is van politikai vita

A Jobbik  ismét a parlament elé vinné az óraátállítás eltörlésének ügyét. Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője egy lapinterjúban azt mondta, azt szeretnék, ha többé nem állnánk vissza a téli időszámításra, hanem véglegesen a nyáriban maradnánk. A fideszes képviselők az ilyen irányú javaslatokat többször határozottan elutasították. A jobbikos politikus szerint az emberek 80 százaléka támogatja az eltörlést.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Nem félünk eléggé

Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.