Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Januárban indul majd a vetélkedő, jelentkezni már most lehet.
Napi szellemi-műveltségi vetélkedő indul a Duna televízióban januártól – jelentette be Szabó Edina, a csatorna igazgatója az M1 hétfő reggeli műsorában. Szabó elmondta, a legnépszerűbb magyar internetes közösségi játék, a Honfoglalóból csinálnak televíziós formátumot.
A műsor a Duna televízióban január 2-ától indul, és minden hétköznap 19.30-tól adják majd, előtte idén december 25. és 29. között közismert emberekkel mutatják be a játékszabályokat.
A játékban három hadvezér játszik majd egymással, minden adásnak lesz győztese, a napi győztesek közül kerülnek ki a heti győztesek, és lesz hónap bajnoka is. A játékban feleletválasztós és tippelős kérdések is lesznek.
Szabó Edina elmondta azt is, hogy a mediaklikk.hu/honfoglalo címen látható, hol várják játékosok jelentkezését.
Medveczky Balázs, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. televíziós médiaszolgáltatási igazgatója a műsorban arról beszélt, hogy a kérdések a magyar kultúrához, történelemhez, irodalomhoz kapcsolódnak majd. Szólt arról is, hogy amíg az utóbbi két évtizedben a televíziós társaságok jellemzően megvásárolt formátumot sugároztak, a közmédia több sajátot alakított ki, mint A dal, a Felszállott a páva és a Virtuózok, most pedig hazai fejlesztésű napi vetélkedővel jelentkeznek.
Szabó Edina és Medveczky Balázs a Kossuth rádió 180 perc című műsorában is beszélt a januártól induló vetélkedőről. Szabó Edina ott azt mondta, úgy gondolja, hogy aki szereti a Honfoglalót az interneten, az a televíziós formátumot is imádni fogja. "A tudás itt valóban hatalom lesz ebben a játékban" – jegyezte meg. Medveczky Balázs kiemelte: a közmédia hosszú távú célja, hogy egyre több saját formátumot tudjon bevezetni a műsorrendbe.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.