Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
A komoly veszteséggel küszködő japán Toshiba elektronikai konszern egy kínai cégnek adta el tévégyártó üzletágának döntő részét.
A Toshiba 12,9 milliárd jenért (114 millió dollárért) adta el a Toshiba Visual Solutions Corporations (TVS) 95 százalékos részesedését a Hisense kínai cégcsoportnak.
A TVS alapozta meg egykor a Toshiba hírnevét, szimbolizálta a japán technológia felvirágzását.
A Toshiba a szeptemberrel zárult pénzügyi első félévben rekorderedményt ért el ugyan, egyszeri adózási tételek miatt azonban mégis veszteséges lett.
Nemrég közölt adatok szerint a Toshiba pénzügyi évének első felében 2,38 ezer milliárd jen, az előző évinél öt százalékkal magasabb forgalom mellett rekordösszegű, 231,77 milliárd jenes működési eredményt ért el.
Félvezető áramkör üzletágának értékesítésével összefüggésben keletkezett adóterhei miatt azonban 49,79 milliárd jen (377 millió euró) nettó veszteséggel zárta az év első felét, szemben az egy évvel korábbi 115,31 milliárd jen nyereséggel.
A Toshiba az idén szeptemberben értékesítette Toshiba Memory Corp. félvezető áramkör gyártó üzletágát egy japán-amerikai-dél-koreai konzorciumnak 2 ezer milliárd jenért annak érdekében, hogy finanszírozhassa a Westinghouse Electric Co. atomerőmű üzletág csődjének költségeit.
A teljes évre a Toshiba 110 milliárd jen nettó veszteséget tervez 430 milliárd jen működési eredmény és 4,97 ezer milliárd jen értékesítési árbevétel mellett.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.