Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
25 techcégre esett a választása, Ronaldo már másra esküszik.
1,98 millió fontot, azaz több mint 700 millió forintot fektetett be különböző cégekbe a wimbledoni bajnok, ennek java 25 angol tech-startuphoz érkezett – írta az Independent.
Anglia legsikeresebb teniszezője kifejezetten trendkövetőnek számít azzal, hogy elsősorban az egészségügy és a pénzügytechnika digitalizálása érdekli. Az általa támogatott cégek közül a Goodbox például az angol egyházzal és múzeumokkal dolgozik együtt, és érintéses fizetéssel működő adománydobozokat fejleszt. A Zoomdoc alkalmazása pedig azt teszi lehetővé, hogy bárhova is érkezik éppen a felhasználó, egy órán belül időpontot tudjon foglalni az adott körzeti orvoshoz. „Egy ideje már foglalkoztat a digitális egészségügy kérdése, fontos lenne, hogy az iskolákban meghonosítsuk ezeket az eszközöket” – nyilatkozta Murray.
A sportolók körében nem számít ritkaságnak, hogy techcégekbe invesztálnak; így tett a világ legjobban fizetett sportolója, Ronaldo is, aki 2011-ben a Mobbito nevű portugál startupba szállt be. Az app azonban, mely a Foursquare-hez hasonlított, és vállalkozások véleményezéséért jutalmazta felhasználóit, elbukott. Ronaldo most a szállodaiparba fektet: Portugália egyik legnagyobb hotellánca, a Pestana két új, CR7-nek keresztelt, Madeirán és Lisszabonban nyíló új egységéhez adta nevét és pénzét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
Az egészségügyi államtitkár olyan pontatlan volt minisztériuma szerint, hogy 70-80 dokumentumról beszélt, miközben csak két ilyen létezik.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
110-120 millió forint körüli összegért venne egy egyszobás lakást egy luxustársasházban.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”