Nyersanyagpiaci kilátások 2025 második felére
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
Simicska Lajos embereivel hajlandó együttműködni, a Juhász Péterrel hadakozó Deutsch Tamás ügyvédje lett, de Mészáros Lőrinc vagy Habony Árpád védelmét valószínűleg nem vállalná. HVG-portré.
Bodolai László ügyvéd, az Indexet megszerző alapítvány elnöke |
„Katonacsaládban nőttem fel a kecskeméti reptéri lakótelepen, amelyhez óvóhely is tartozott. A harci repülők gyakran elnyomták a tévé hangját, az ovis Mikulás-ünnepséget pedig a laktanyában tartották” – idézi fel első emlékeit a 48 éves jogász, az Indexet megszerző Magyar Fejlődésért Alapítvány első embere. Egyéves volt, amikor pilóta édesapja helikopter-balesetben meghalt. Édesanyja második házasságából született egy öccse, ám nevelőapját is hamar elveszítette. Irodalomtudománnyal akart foglalkozni, de elsőre nem vették fel főiskolára. A család rábeszélte, hogy jelentkezzen a varsói műszaki egyetem kibernetika szakára. „Amikor a sikeres felvételi után rám adták az egyenruhát, akkor tudatosult bennem, hogy a bölcsészpályának így annyi, ezért megszöktem.” A következő évben bejutott a budapesti jogi egyetemre és a szegedi magyar szakra is, de „elegem volt a kisvárosokból, inkább a jogot választottam”. A paragrafusok világa eleinte nem fogta meg, ha tehette, inkább moziba járt. Első „rendes” munkahelye az OTP-ben volt, később több bank szabályzatát is ő írta. Filmes másoddiplomát szerzett, s hétvégenként esküvőkön fotózott vagy videózott, hogy „a jog által rám nyomott szárazságot valamivel feloldjam”. 2000-ben bekopogott hozzá egyik volt katonatársa azzal, hogy a nemrég indult Index jogászt keres: „a névjegyén a Braun Róbert név állt”. Rendszeresen publikált a Filmvilág, az Élet és Irodalom, a korábbi Magyar Hírlap hasábjain, a Tilos Rádióban pedig Bádogdob címmel vezet műsort. Az óbudai Aquincum mellett, társasházi lakásban él a feleségével és öt-, valamint tízéves gyermekeikkel. Hobbija a sportlövészet, a horgászás és a vitorlázórepülés, utóbbi „régóta ketyegett bennem apám miatt, pasis dolognak tartottam, de édesanyám rettegése miatt csak néhány éve, a halála után mertem elkezdeni”. |
Sajtóperes ügyvédként, a sajtószabadság híveként miért vállalt olyan szerepet, amelyben aligha tudja magáról lemosni a strómanság gyanúját? Hiszen Simicska Lajos embereivel ül együtt a tulajdoni jogokat gyakorló alapítványban.
Nem vagyok stróman. Soha nem is találkoztam Simicska Lajossal. Amikor megalakult az alapítvány, már rég túl volt azon a stádiumon az adásvétel, hogy Simicska lehívta az opciós jogát. Nyilván azért kerültem képbe, mert nincs még egy olyan ember, akinek annyi információs tudása és szervezeti tapasztalata lenne az Indexszel kapcsolatban, mint nekem.
Spéder Zoltánnak, az Index előző tulajdonosának már akkor is a bizalmi embere volt, amikor ő még a Fidesz kegyeltjének számított. Sőt Deutsch Tamás védelmét is elvállalta, amikor Juhász Péter drogos múlttal vádolta meg őt. Csodálkozik, hogy egyesek nem hisznek a függetlenségében?
Korábban nem számítottam jelentős tényezőnek az Indexben, valahol a negyedik szinten voltam. Megbízott jogászként főleg a sajtóperes anyagokkal foglalkoztam. Tavaly kerültem csak közelebb Zoltánhoz, miután a sajtó elkezdte támadni. Amikor sorra nyertem neki a helyreigazítási pereket, a Habony-média teljesen rám is szállt. Kezdem már megszokni a bélyegeket, voltam offshore-ozóügyvéd is. Deutsch Tamás védelmével talán tudat alatt éppen a függetlenségemet akartam demonstrálni. Ha orvos lennék és fideszes beteg jönne hozzám, nyilván nem hagynám meghalni.
Ezzel a logikával, ha felkérnék, Mészáros Lőrinc vagy Habony Árpád védelmét is elvállalná?
Nekik valószínűleg nemet mondanék. Van egy határ. Bár ha az emberi méltóságot indokolatlanul sértő, nem közszereplőséget érintő jogsérelemről lenne szó, elképzelhető, hogy adnék tanácsot.
Az LMP színeiben került be a Nemzeti Választási Bizottságba. Nem érzett összeférhetetlenséget indexes munkájával?
Schiffer Andrást még jogvédőként ismertem meg, és segítettem neki az LMP-alapításnál is. De soha nem politizáltam, bár horgászként azért egyetértek az LMP környezetvédelmi vonalával. Az akkori Index-tulajdonosokkal megbeszéltük, hogy belefér, hiszen jogi szakértői munkáról van szó. A népszavazási botrányok pont akkor kezdődtek, amikor én bekerültem. Gyakran egyedül mondok ellent, egy vagyok 11-gyel szemben, például amikor a Kétfarkú Kutya Párt megbírságolása a kérdés.
Két évig kuratóriumi tag volt a Tilos Rádióban is. Miért szavazták ki a testületből?
Nyilván ott is bekavart a Deutsch-ügy, hiszen Juhász Péter régi tilosos volt. A frekvencia megszerzésében segítettem nekik, de egy idő után amúgy is azt éreztem, hogy túl sokat vállaltam. Most elég nekem annyi, hogy bejárkálok a stúdióba keddenként a műsoromat megcsinálni.
Szakmai körökben az egyik legjobb sajtóperes ügyvédnek tartják. Ez könnyebb meggazdagodási lehetőségnek tűnik, mint egy hírportál tulajdonosi jogait gyakorolni.
Jól érzem magam a tárgyalóteremben, mert ott szabályozott keretek közt lehet vitázni, és az ember kiélheti a minimális agresszióját is. Mégsem tervezek nagyobb ügyvédi irodát építeni. A mainál jobb ügyvéd már úgysem leszek. Néha már szinte idegesít, hogy majdnem minden pert megnyerek az Indexnek. Tavaly 140 jogi eset volt, több mint 90 százalékban a javunkra ítélt a bíróság.
Nem csoda, hogy egyesek azt mondják, az Index tette naggyá.
Az Index már valószínűleg nem lenne, ha én bizonyos pontokon nem vagyok ott. Indulás után komoly tulajdonosi viták voltak. Emlékszem, egyszer éppen Laosz felé döcögtem vonattal, és sms-ben adtam tanácsot a srácoknak, mit tegyenek, hogy ne tudják elvinni a lapot a fejük fölül.
A fejlett igazságérzete sosem súgta azt, hogy be kellene szállnia a politikába?
Jól és pontosan érvelek, de hazudni nem tudok – e nélkül nem menne. Az jobban érdekel, hogy legyen időm végre megírni a könyveket, amik a fejemben vannak. Úgy gondolom, hogy a publicisztikáimmal és azzal, hogy sikerül az Indexet fenntartani, hozzátettem valamit ehhez az országhoz.
Oktatja is a sajtóperek gyakorlatát. Mit lehet abból megtanítani?
Nemrég a Műegyetemen kellett jogi érveléstant vendégként előadnom, megkértek, hogy próbáljam matematikailag felépíteni, hogyan lehet kilőni a támadásokat egy sajtóperben. Rájöttem, valóban képlet alapján működik az érvelés. Eljutottam oda, hogy elég, ha ránézek egy keresetre, a másik félre, a bíróra, és szinte látom, mi lesz a vége. A tárgyalóteremnek szaga van!
Katonacsaládba született. A lövészet, a vadászat szeretetét is a felmenőitől örökölte?
Valószínűleg genetikailag vonzódom a fegyverekhez. Ahhoz viszont, hogy sajátom legyen, le kellett tennem a vadászvizsgát. De soha nem lőttem nagyvadra, csak elmegyek időnként sétálni a nyugdíjas csapattal, hrabali hangulatban. Néha el sem sütöm a puskát, de kapok tőlük pár fácánt.
Követett már el életében szabálytalanságot?
Nincs olyan ember, aki ne követett volna el. Amikor a Szovjetunió már esett szét, mi is hamisított vízummal jutottunk el Afganisztánon át Indiába, Nepálba. Elég volt körpecséttel lepecsételni a vízumot – azt találtunk a kolesz könyvtárában –, aztán a határőr kezébe nyomni két csomag szotyolát. Nepálban már csak néhány tízdollárosunk volt, tudtuk, mennyiből lehet elérni az iráni határig. Egy dollárba került egy sör, a kocsmában előttem volt a térkép, és jelölgettem: ha még egy korsóval kérek, honnan kell hazastoppolnom. Szépen visszasöröztem magam Ankarától az iráni határig.
Mi várható a piacokon a globális gazdasági bizonytalanság, a kereskedelmi háborúk és a geopolitikai konfliktusok időszakában?
A szabályozás egyre szigorúbb, a megfelelés jogi kötelezettség és stratégiai kérdés is.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Fontos volna a változás, mert aggasztó állapotban vannak a gyerekek, ezért a Bethesda Kórház szakemberei közös, családi képernyőcsökkentési programot dolgoztak ki. Nagy Péter gyerekpszichiáterrel beszélgettünk.
Az izraeli légicsapások egy névtelenséget kérő Hamász-forrás szerint teljesen szétverték a terrorszervezetet, és mostanra nincs senki, aki újra tudná azt szervezni.
Donald Trump elnök katasztrófa sújtotta övezetté nyilvánította az érintett térséget.
Tovább folytatódik a harc az egykori szövetségesek között.
Majdnem két évtizeden át próbálkozott egy házaspár azzal, hogy saját gyerekük lehessen, de a férfi betegsége miatt ez sosem jött össze. Amerikai kutatóknak azonban sikerült csodát tenniük.