EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Az állami földárverésekkel felsrófolt magyar hektárárak köszönőviszonyban sincsenek az uniós átlaggal.
Az Eurostat nyilvántartása szerint átlagosan Hollandiában a legdrágább a föld (ami nem csoda, tekintve a kis ország hatalmas mezőgazdasági teljesítményét és földhiányát), ott 2016-ban csaknem 20 millió forintba került egy hektár szántóföld – írta az Agrárszektor.
Olaszországban viszont akad egy régió, ahol még ennél is többet kell leszurkolni a termőföldért: Liguria tartományban egy hektár 33,5 millió forintot ér. A legolcsóbban az átlagárakat tekintve Romániában lehet földhöz jutni, egy hektárért kb. 600 ezer forintot kérnek, de Bulgáriában akár már 360 ezerért is akad egy hektárnyi föld.
Csehországban 2011-2016 között megháromszorozódtak az árak, míg Magyarországon, Litvániában, Észtországban és Lettországban a duplájukra emelkedtek. Nálunk az állami földárveréseknek volt köszönhető ez a gyors folyamat.
Hasonló tendenciát mutatnak a földbérleti díjak is; Hollandiában az éves díj 245 ezer forintra rúg hektáronként, a legolcsóbban pedig Lettországban lehet egy hektárt bérelni (évi 14 ezer forintért), sőt, a földművelésre kevéssé alkalmas Svédországban akad 8700 forintos éves bérleti díj is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Felháborította a szakmai szervezetet az egészségügyi államtitkár szereplése a Harcosok órája podcastban.
Huszonhét év után hagyja ott a Mol Csoportot Pethő Zsolt.
Vasárnap óta tűzgyújtási tilalom van életben az egész ország területén.
A tűz átterjedt az egyik épület homlokzatára is.
A politikus úgy értesült, a birtokon ukrán vendégmunkások végezték a felújítást.