Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A bíróság nem fogadta el Menczer Erzsébet érvelését és első fokon elutasította a keresetet.
Első fokon elutasította a bíróság a fideszes Menczer Erzsébet kérelmét, aki a vörös csillag használatáért perelte be a Heinekent – írja a Kisalföld.
A Győri Törvényszéken zajló perben az alperes Heineken azt állította, hogy az ötágú vörös csillag a négy plusz egy elemet jelképezi (tűz, víz, föld, levegő, mágikus elem), ráadásul már 1889 óta használják, így semmi köze az önkényuralmi szimbólumhoz. Menczer Erzsébet viszont azzal érvelt, hogy a magyarsághoz kapcsolódó személyiségi jogait sérti a vörös csillag márkajel, amely Magyarországon kikezdhetetlenül a kommunizmust juttatja az emberek eszébe.
A Győri Törvényszék bírája viszont első fokon elutasította a fideszes politikus kérelmét, jogilag azzal az indokkal, hogy Menczer személyiségi jogait a polgári törvénykönyv szerint csak akkor sérthetné meg a Heineken, ha a felperes személyében is érintett lenne. Erről viszont nincs szó, így jogi alapja sincs egy ilyen kérelemnek.
Emellett érdemben is elutasította a keresetet a bíróság, mondván, hogy bár köztudomású tény, hogy a vörös csillag az önkényuralmi rendszert jelképezi, de nem ez az egyetlen jelentése, valamint vizsgálni kell a felhasználás célját is. Ha a vörös csillag sörösdobozokon van, az nem hozható összefüggésbe az önkényuralmi jelképpel, ráadásul az alperes társaság régebben használja a csillagot a márkajelén, mint ahogy azt a kommunista rendszer „feltalálta volna".
Az ítélet nem jogerős, Menczernek az ítélet kézhezvétele után 15 napja van eldönteni, hogy tovább harcol-e a Heineken vörös csillagja ellen, vagyis fellebbez-e az ítélet ellen vagy sem.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.