Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Még a 24 évesek között is többségben vannak azok, akik a szüleikkel élnek egy háztartásban.
Egyre idősebb korban költöznek el a fiatalok otthonról, később alapítanak saját családot is – vette észre a Portfolio a KSH tanulmányában. Míg 1990-ben a 21 év volt az az életkor, amikortól már több önállósodott fiatalt találtak, mint olyat, aki még a szüleivel élt, 2016-ban a váltás a 25. évtől következik be. Nem is csoda: egyre kevesebb fiatalnak van lehetősége saját lakásba költözni.
Az is kiderül az adatokból, hogy a mostani huszonéveseket annyira nem érdekli a házasság, mint amennyire ez az idősebb generációk számára fontos volt a saját fiatal korukban. 2001-ben az akkori 20-29 éves korosztálynak 26 százaléka volt házas, élettársi kapcsolatban pedig csak 11 százalékuk élt. Ehhez képest 2016-ban 18 százalék választotta az élettársi kapcsolatot, 9,3 százalék pedig a házasságot.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Humorbonbont reggelizett a Fidesz frakcióvezetője.