Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Híres brazil focista ügynökének adta ki magát a csaló, 45 millió forinttal kopasztott meg egy klubot.
Méghogy nincs üzlet a fociban Magyarországon. Egy 39 éves férfi 45 millió forintot kaszált úgy, hogy még csak dolgoznia sem kellett hozzá. Igaz, nem járt jól: a Fővárosi Főügyészség most emelt vádat ellene.
A vád szerint a férfi egy eurószámlát nyitott, majd egy tettestársa, akiről eddig nem tudták kideríteni, hogy kicsoda, egy „ismert brazil labdarúgó” képviselőjének adta ki magát. Ezután a tettestárs e-mailben üzent egy török klubnak: nem baj, hogy a klub tartozik a focistának, elég, ha az újonnan nyitott számlára átutalják a tartozást.
A törökök nem fogtak gyanút, két nap alatt összesen 150 ezer eurót utaltak át. A magyar férfi ezután elment a bank egyik budapesti fiókjába, és felvette készpénzben a nagyjából 45 millió forintnak megfelelő összeget.
Az ügyészség pénzmosás gyanúja miatt emelt vádat – ha bebizonyosodik, hogy valóban elkövették a bűncselekményt, 1-5 év szabadságvesztés lehet a büntetés.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Emberéletek megmentése néha szinte fillérekből megoldható, de több nagyhatalom most kevesebbet költ az éhezőkre és a betegekre. Afrikában emiatt jobban felütheti a fejét az AIDS, a malária, a tuberkulózis.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
A külügyminiszter szerint Moszkva sem tudja megmondani, mikor tud újraindulni a szállítás.
Reméli, hogy békére tudják kényszeríteni Oroszországot.
A képviselő abban is biztos most már, hogy hűtőkamrát létesítettek az egykori főúri birtokon.
Elsőfokú vízminőségi kárelhárítási készültséget rendeltek el miatta.