Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Drasztikus szabálymódosítást hajtottak végre azért, hogy náluk valósuljon meg a világ legnagyobb részvénykibocsátása. Sokan „mélyen csalódottak”.
Eddig a Londoni Értéktőzsde általános követelménye 25 százalékos közkézhányadot írt elő, azaz a vállalatok részvényeinek negyede kisbefektetőké kellett legyen. Most azonban új kategóriát hoztak létre, melyben az állami irányítású társaságoktól csak 5 százalékos közkézhányadot kérnek. A változás egyértelműen azt szolgálja, hogy a szaúdi Aramco náluk hajtsa végre a világ eddigi legnagyobb részvénykibocsátását – írta a BBC.
A londoni tőzsdefelügyelet szerint ez a július 1-től esedékes részvénykibocsátás jelentős előnyökkel jár majd a befektetők számára. A tőzsde lépését azonban sokan kritizálják; a brit vállalatvezetők szervezete, az Institute of Directors például "mélyen csalódott". London évek óta küzd az Aramco részvényeinek kibocsátásáért New York-kal.
Becslések szerint az Aramco 5 százalékos piacra vitele akár 100 milliárd dollár bevonását is lehetővé tenné a vállalatnak, amit a tőzsdére lépés így 1000-2000 milliárd dollárra árazhat be.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.