Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az évente csaknem 10 millió látogatót vonzó párizsi Louvre a francia fővárosba érkező turisták kihagyhatatlan célpontja. Ezért aztán a vendéglátó bizniszben utazó csalók is rákaptak a magas művészetre.
A francia közszolgálati televízió egyik tényfeltáró műsora rejtett kamerás felvételekkel demonstrálta, hogy dolgoznak a belépők többszörös értékesítésével foglalkozó csalók. Reggel 15 euróért napi belépő vásárolható a múzeum pénztáránál, ez nem névre szól és a jegyet felmutató személy a délelőtti képtárlátogatást követő ebéd után délután visszatérhet, hogy pl. a Mona Lisa vagy a Milói Vénusz közelébe jusson. Legalábbis ez derül ki a Louvre-jeggyel való visszaélésről szóló cikkből, amelyet a Le Figaro közölt a francia televízió riportjára is hivatkozva. De mi a csalás lényege?
A múzeumon délelőtt átrohanó kínai turistacsoportot a kijáratnál is „kísérők” várják, akiknek átadják a 15 eurós napi jegyet. A bilétákat aztán fél órán belül egy újabb kínai csoport tagjai kapják meg. Egy jeggyel így öt-hat-hét látogató is bejuthat a világ legnagyobb múzeumába. Szakértői becslések szerint ezzel a trükközéssel évente egymillió eurós bevételt veszít a Louvre. A Le Figaro rákérdezett a múzeum vezetésénél, hogy miként próbálják megakadályozni ezt a trükközést.
A válasz általánosságokat tartalmazott, tehát: fokozzák az ellenőrzést, jobban odafigyelnek… és egyéb közhelyek. A dolgok hátterében a jól szervezett kínai turistacsoportok érkezésének időzítése, mozgatása és a programok precíz összehangolása áll. Ebben persze együttműködnek a párizsi „rezidensekkel” is. A Le Figaro szerint az egymillió eurós veszteség alábecsült, mert nem csak kínai turistaügynökségek trükköznek a Louvre-jegyekkel, hanem európaiak is. A műfajnak komoly múltja van. Öt éve 3600, Kínában nyomtatott hamis Louvre-belépőt foglalt le a belga vámhatóság. Akkortájt az interneten gyanúsan olcsón ajánlott és persze hamis belépők okozták a legtöbb veszteséget. Mi a védekezés titka?
Vélhetően a korszerű technika alkalmazása, ami viszont drága. De például az ugyancsak turistacélpont Musée d’Orsay, amely a negyedik leglátogatottabb párizsi látványosság, már alkalmazza azokat a korszerű technológiákat a belépés ellenőrzésekor, amelyek gyakorlatilag kizárják a trükközést. Persze ez pénzbe, sok pénzbe kerül, és lehet, hogy a Louvre-nál úgy gondolják, évi 10 millió látogató, 150 millió eurós jegybevétel mellett, belefér a bizniszbe némi csalás, tehát a kb. egymillió eurós veszteség is.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.