Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Közel száz terméket vizsgált meg az Innovációs és Technológiai Minisztérium, aztán pedig döntöttek.
A megvizsgált termékek között volt etetőszék, bébikomp, lábbal hajtható kismotor, játékroller, játszószőnyeg és plüssjáték is többek között. A fogyasztóvédelmi hatóság 38 terméket kivont a forgalomból, húszat pedig a vásárlóktól is visszahívtak.
A minisztérium közleménye szerint a Mechanikai és Villamos Laboratórium a balesetek megelőzése érdekében rendszeresen vizsgálja a gyerekek által gyakran használt eszközöket, kiszűri közülük a veszélyeseket. A termékek esetleges kockázatait – mint például a felborulás lehetősége vagy a leszakadó részek miatti fulladásveszély – kizárólag laboratóriumi vizsgálatokkal lehet megállapítani, a vásárló erről előzetesen nem tud érdemben tájékozódni, írják.
A most megvizsgált tíz etetőszékből három, a nyolc bébikompból kettő nem teljesítette az előírt követelményeket. A játékok esetében az öt tricikliből négy, a tíz játékrollerből hat, a huszonöt lábbal hajtható kismotorból öt, a húsz játszószőnyegből öt, a húsz plüssjátékból pedig tizenhárom esetében talált a labor kockázatot.
A vizsgált etetőszékek esetében egyrészt a stabilitás nem bizonyult megfelelőnek, fennállt a felborulás veszélye. Másrészt a termékek szerkezeti felépítésében is találtak balesetveszélyes elemeket: a nem megfelelő méretű lyukak, rések, nyílások sérülést, ujjtörést okozhatnak. A játékjárművek ellenőrzése során főként a termékek stabilitását, a kormányszerkezetek kialakítását, a kormánycsövek szilárdságát, a kerekek méretét, a hegyes, éles elemeket, szerkezeti kialakításokat kifogásolták. A játszószőnyegek és plüssjátékok esetében a leszakítható kisméretű alkatrészek okozta fulladásveszély miatt vontak ki több terméket is a forgalomból. A veszélyesnek bizonyult típusok tételes listája a kormányzati honlapon elérhető.
A vizsgálaton megbukott termékek a gyermekek biztonsága érdekében lekerültek az üzletek polcairól. A járási hivatalok intézkedtek a 38 nem megfelelő termék forgalomból történő kivonásáról, 20 termék esetében pedig a vásárlóktól történő visszahívásról.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.
Az influenszer hozzászólása még a bírót is megnevettette.