Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Ezt Varga Mihály, pénzügyminiszter jelentette be a NAV vezetői értekezletén, egyúttal bemutatta a hivatal új elnökét, Sors Lászlót.
A tárcavezető azt ígérte, hogy a NAV 2021-re papírmentes hivatallá válik, és az adminisztráció a felére csökken, mert 2021-től a vállalkozások adóbevallását is az adóhivatal készíti.
Varga Mihály kiemelte: továbbra is az az alapelv az adózásban, hogy senki sem húzhatja ki magát a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól. Az ellenőrzéseken azonban differenciálni kell – tette hozzá, utalva ezzel arra, hogy az adórés – az eltitkolt adó – fele nem szándékos adóeltitkolásból ered. A hibázó, tévesztő adózókat segíteni, támogatni kell, az adócsalókkal szemben pedig szigorúan kell fellépni – hangsúlyozta.
A pénzügyminiszter a vezetői értekezleten beszélt arról is, hogy az elkövetkező több mint két hétben az adóhivatal az online számlázásban, és az étel-ital automaták NAV-hoz történő bekötésében minden segítséget meg fog adni az érintett, mintegy negyedmillió vállalkozásnak azért, hogy július 1-jén zökkenőmentes legyen az átállás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Az ételpazarlás miatt több hotellánc már trükköket alkalmaz, hogy kevesebb ételt dobjanak ki a vendégek.
Földes András riportja Munkácsról.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.