Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
A Párizs környéki Montesson település egyik SFR ügyfélszolgálatán, délután hat óra körül nagy volt a forgalom (az SFR Franciaország egyik vezető telekommunikációs óriáscége).
Amikor a sor egy háromfős társasághoz ért, a kis kompániát láthatóan vezető fiatal hölgy szívességet kért. Azt mondta, hogy ő is a cég alkalmazottja, és kérte az eladót, hogy készítsen másolatot az adóbevallási dokumentációjáról. Ez nem két oldal, hanem több tucat. Az alkalmazott megtette a szívességet. Ezután a hölgy a társaságában lévő másik személy hasonlóan vaskos irathalmazának a lemásolását kérte. Erre az alkalmazott azt mondta: szívesen megtenné, de ezzel veszélyeztetné a sorban álló fizető kliensek kiszolgálását. Nem csak az idejüket rabolná, de még a papírt is elfogyasztaná. Erre a nő felkiáltott:
Maga nem tudja, kivel beszél, én az SFR vezérigazgató Armando Pereira nővére vagyok, és garantálom, hogy problémai lesznek
És lettek is. Nem sokkal később, a Le Figaro által csak Steevy keresztnéven említett alkalmazottat elbocsátották. Az indok: udvariatlan, durva viselkedés egy kollégával. Az esetnek azonban több független szemtanúja is volt. Ők a 20 minutes című francia portálnak azt nyilatkozták, hogy az alkalmazott nagyon higgadt és udvarias volt, a szívességet kérő, sőt követelő hölggyel szemben, akinek a végső érve az volt, hogy ő a főnök közeli rokona.
A Le Figarónak az elbocsátást firtató kérdésére az SFR kommunikációs felelőse csak annyit válaszolt: „rendeztünk egy vállalaton belüli problémát, ez a mi belügyünk, erről nem nyilatkozunk”. A Le Figaro által megkeresett munkaügyi jogász viszont azt mondja, hogy a kirúgott alkalmazott fellebbezését aligha fogja elutasítani a francia munkaügyi bíróság. Persze ez csak egy szakvélemény, miközben a francia vállalati kultúrát is még nagyon erősen befolyásolják a régi világból örökölt szinte feudális reflexek. A végső döntésnek, akár így, akár úgy, lesz hatása a hasonló, jövőbeni vállalaton belüli konfliktusok megítélésére.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.