Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A spanyol edző már haza is utazott.
Nem indul az élvonalbeli futsalbajnokság következő idényében a címvédő és nyolcszoros magyar bajnok Rába ETO. A kisalfold.hu információ szerint a Rába-parti együttes – mely a hétfő déli határidőig nem adta le nevezését az NB I.-re – 400 millió forintos adósságot halmozott fel az elmúlt években.
“A győriek spanyol trénere, Javi Rodríguez a csapattól már korábban, a stábtól múlt pénteken búcsúzott el” – mondta a lapnak Zsiray László nemzetközi igazgató.
Az ETO az elmúlt kilenc évben nyolcszor hódította el a magyar bajnoki címet, és hétszer lett itthon kupagyőztes. A nemzetközi porondon, a Bajnokok Ligájában idén érte el legnagyobb sikerét, ugyanis első magyar együttesként szerepelhetett a sorozat négyes döntőjében.
A futsalcsapat utánpótláskorú játékosainak sorsa – a klubban az U7-estől kezdve az U20-as korosztályig bezárólag mintegy 130 gyerek teremfutballozott – egyelőre nem dőlt el, elképzelhető, hogy ők az ETO színeiben szerepelhetnek tovább – írja a honlap. A felnőtt együttes játékosai közül többeknek már van új klubja, de több volt győri futsalos jövője még kérdéses.
Korábban arról írtunk, hogy Sopronban egy NB II.-es futballklubnak fogyott el a pénze, a csapatot ott is szélnek eresztették.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Szabó Zoltán egy barátjával a nyolcvanas években megölt egy nőt, de életfogytiglani büntetéséből csak tíz évet ült le, mert egy kigyulladt bútorgyárban hősiesen helyt állt. 2015-ben aztán fura körülmények között fejbe lőtte Nagy Jenőt, akinek az életét végül ő maga mentette meg. Egy gyerekkorától brutális bűnöző furcsa karrierje.
A hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témái.