Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Sajtóhírek szerint már kedd éjjel elkezdődött az áthangolás a HírTV-nél, de a valódi hatalomátvétel csak néhány órával később, ma délelőtt várható.
Ahogy korábban megírtuk, információink szerint visszatér a HírTV-hez a G-nap idején távozó Liszkay Gábor, ezzel pedig megkezdődik az egykor Simicska Lajos birtokában állt, azóta Nyerges Zsolthoz került televízió finomhangolása.
Úgy tudjuk, elképzelhetetlennek tartják, hogy ilyen körülmények között Kálmán Olga a csatornánál dolgozzon, de az ő sorsára juthat a Simicskával jó viszonyt ápoló Csintalan Sándor is. Utóbbi még kedd este a Facebookon azt írta:
Holnap semmi nem dől el! Már eldőlt. Holnap csak nyilvánvaló lesz...
Bár a csatorna kedd esti adásai is rendben lementek, az Azonnali.hu úgy tudja, a portaszolgálat munkatársait már este lecserélték.
Csintalan a lap kérdésére azt mondta, “azzal, hogy megtörtént a tulajdonosváltás, nyilvánvalóan lehetett tudni, hogy ez egy másik televízió lesz”.
A lap információi szerint szerdán fél tizenegyre hívtak össze állománygyűlést a csatorna dolgozói számára, amelyen maga Nyerges is ott lesz.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A texasi republikánusok a választókörzetek határainak nekik kedvező mozgatásával fölerősíthetik azt a folyamatot, amely egypártrendszert alakít ki egyre több szövetségi államban.
Egy száját kitátó, nemzeti színű oroszlán van a borítón.
A hánykolódó gép sötétbe borult fedélzetén sikoltoztak az utasok.
„Meglátom majd, hogy kinek a hibája” – mondta arról, hogy fog dönteni az ukrajnai háború ügyében.
Kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.