szerző:
hvg.hu

Legalább 10 ezer eladó hiányzik a pultok mögül.

A KSH legfrissebb statisztikája szerint 365 ezren dolgoztak a bolti kiskereskedelemben 2018. második félévében, kétezerrel többen, mint az év elején – írta közleményében a Blokkk.com.

Míg korábban, év közben hullámzott a bolti eladók létszáma, addig idén – az éves átlagot alapul véve - csökkent. A boltok mindent megtennének, hogy embert találjanak a pult mögé.

A boltos fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete

  • 2015-ben 148 ezer  forint,
  • 2016-ban 161 ezer forint,
  • 2017-ben 191 ezer forint

volt, miközben a létszám gyakorlatilag alig változott. 2018-ban már 217 ezer forintra ugrott az eladók havi bruttó átlagkeresete, ami 2015-höz képest csaknem másfélszeres növekedés.

A boltos eladók bérei között nagy különbségek vannak a vállalkozások nagysága szerint. A kisvállalkozásoknál 188 ezer forint, a nagyvállalkozásoknál 248 ezer forint a havi bruttó átlagkereset. Ez azért nagy különbség: 60 ezer forint, éppen ezért van is mozgás az eladók körében a boltok között.

A boltokból mégis hiányzik legalább 10 ezer eladó.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Sallerek, kültelki trükkök és hasznos idióták: az út a Fidesz kizárásáról döntő EPP-szavazásig

Sallerek, kültelki trükkök és hasznos idióták: az út a Fidesz kizárásáról döntő EPP-szavazásig

Merész finn tervek: az övék lesz a világ legokosabb autóútja

Merész finn tervek: az övék lesz a világ legokosabb autóútja

Kényszergyógykezelésre küldték a csecsemőjét kádba fojtó anyát

Kényszergyógykezelésre küldték a csecsemőjét kádba fojtó anyát

Breaking: A CDU felfüggesztené a Fidesz néppárti tagságát

Breaking: A CDU felfüggesztené a Fidesz néppárti tagságát

Hollywood, hippikorszak és némi Charles Manson - kijött Tarantino új filmjének első előzetese

Hollywood, hippikorszak és némi Charles Manson - kijött Tarantino új filmjének első előzetese

Marabu FékNyúz: Megmondta? Megmondta!

Marabu FékNyúz: Megmondta? Megmondta!